2018. október 4., csütörtök

Kellenek-e tanárok és trénerek a jövőben a tanuláshoz?

A napokban itt járt Magyarországon a Budapest School meghívására Sugata Mitra, a világhírű oktatáskutató, a Newcastle Egyetem professzora. Abban viszonylag nagy az egyetértés a tanításról az átlagosnál néhány fokkal mélyebben gondolkodók körében, hogy a mai világban tényekkel és adatokkal tömni a gyerekek vagy a felnőttek fejét, majd pedig a rövid távú memóriájukat tesztelni feleltetéssel vagy vizsgákkal, bármennyire is elterjedt és bevésődött gyakorlat, ezer sebből vérzik. A sok adatot és tényt képtelenség megjegyezni hosszabb távon, és értelme sincs, hiszen a technológia, és általa a gyorsan elérhető információ a zsebünkben van. A klasszikus számonkérés stressze szépen letiltatja az amygdalánkkal a többi agyterület hatékony működését. Továbbá manapság nem egy statikus tudás visszaidézésére van szükségünk az életben, hanem épp hogy a folyamatos tanulási és problémamegoldó képességünkre, arra, hogy idegen és új helyzetekben feltaláljuk magunkat, tudjuk, hogy miként állhatunk egyáltalán neki, merre keresgéljünk, ki tudhat segíteni. Nem reális, hogy az életben a feladatokat kútfőből kell megoldanunk, hiszen rengeteg eszköz és információ a rendelkezésre áll, szemben a vizsgák gyakorlatával, ahogy minden segítséget el kell pakolni, vagy be se lehet vinni. A professzor látogatása alkalmával szervezett interjúban a következőképpen fogalmaz: “előbb-utóbb a kooperatív, eszközhasználattal történő problémamegoldás lesz a tanulás alapja, a jó eredményekhez, a sikerélményekhez, az életben való boldoguláshoz ugyanis erre van szükségünk, nem tankönyvekre meg rengeteg haszontalan információ bebiflázására”. A munka világában egyébként már ma is pont ez történik felnőttkorban. Nem az a kérdés, hogy megvan-e a fejedben, esetleg valaki megsúgta-e neked, vagy hogy honnan puskázod a megoldást, a lényeg, hogy megszülessen.


Azon már valamivel kevesebben töprengenek el (nem így Mitra, aki hosszú évek óta keresi a lehetőségeket), hogy milyen egyéb alapelvek és módszertanok felhasználása jelenthet alternatívát. Sokszor ismételt kísérletekben, indiai szegénynegyedekben igazolta, hogy a gyerekek képesek az önmaguk által irányított tanulásra, ha egyszerűen csak egy számítógépet biztosítanak számukra. A tanári szerep pedig ugyanúgy fontos marad, de leginkább mentori, iránykijelölő és feladatválasztó tartalommal. A Granny Cloud nevű kezdeményezése pedig azt tartalmazza, hogy önkéntes “nagyszülők” gyerekcsoportokkal beszélgetnek el heti rendszerességgel Skype-on, és a végén feldobnak egy érdekes kérdést (lehet például természettudományos), amire a következező alkalomig kideríthetik a gyerekek a választ, hogy megbeszélhessék.

Akiben van belső motiváció, manapság számtalan dolgot megtanulhat egészen elfogadható árú, vagy akár ingyenes online képzéseken. Ha megvan az adottsága és szorgalma, akár olyan új és kurrens szakmát is kitanulhat, mint a programozás. Van olyan személy az ismeretségi körömben, akit a sors a bölcsészdiploma felé terelt, a munka világában is elsősorban a nyelvtudására épített, de mivel a logikus gondolkodásban és a számok világában is jól eligazodik, online kurzusok segítségével kezdett el programozni tanulni. Nagyon jól halad vele, és informatikai cégek vezetői is rendre megerősítik, hogy ez egy teljesen reális opció a téma iránt érdeklődő, fogékony és tanulni vágyó embereknek. Én egyébként azt tapasztalom, hogy kevesekben van meg ez a fajta eltökéltség.

Kérdés, hogy van-e szükség tanárokra, trénerekre egy olyan világban, ahol az önálló tanulás és a mindenki számára könnyen hozzáférhető ismeretek veszik át a főszerepet? Szerintem van, de ahogy fentebb is idéztem, más szerepkörben. A tanár és a tréner feladata, hogy kiválassza a tanulótevékenység fókuszát, valamint azokat a módszertani eszközöket, amelyekkel a résztvevők figyelmét és érdeklődését fenn tudja tartani, és őket aktivitásra, gondolkodásra, feladatmegoldásra, reflektálásra tudja bírni. Mentorként, személyes segítőként jó gazda szemével hizlalja a tanulás disznaját a résztvevő fejében, cselekvésre és gyakorlásra inspirálja, valamint fokozatosan emeli a lécet. Lehetőséget ad arra, hogy az egyén számára fontos kérdések előkerüljenek, és a segítség is személyre szabottan érkezzen. Hogy lehet mindezt sok emberrel? Hát úgy, hogy frontális információátadás helyett önálló vagy kiscsoportos információbegyűjtés/tapasztalatszerzés történik a feladatmegoldások során, így a tanárnak vagy a trénernek nem a tartalmi kérdésekkel kell folyamatosan töltenie az idejét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése