Haladós, chillout és torkosborz évek

Az egyik ügyfelem mesélt róla, hogy a családjukban tudatosan szoktak tervezni “haladós” és “chillout”-nak titulált éveket. Az előbbiben igyekeznek előrejutni a terveikkel, például komfortosabbá tenni a lakókörnyezetüket. A szervezeti világban a haladós években szoktak szintet ugrani, jelentősebb szervezeti vagy kulturális változtatásokat kezdeményezni, markánsan új termékekkel vagy szolgáltatásokkal piacra lépni, üzleti modellt váltani, új informatikai rendszert bevezetni, stb. A pihenős években az ügyfelem családja többet utazik, lazít, és kevésbé törekszik a gyarapodásra. A cégeknél ezek a konszolidáció, a stabilizálódás időszakai. Ahogy már talán többször is írtam róla, az ember ritmikus lény, ami minden idősíkon megfigyelhető: belégzés-kilégzés, megfeszítés-lazítás, ébrenlét-alvás, munka-megpihenés, hétköznap-hétvége, intenzív teljesítményleadás és feltöltődés.

Nem reális, sem egyéni sem szervezeti szinten, hogy folyamatosan haladós éveket éljünk, mert akkor menetrend szerint érkezik a kimerülés, motivációvesztés, vagy akár a kiégés. Még a gépek sem tudnak folyamatosan gyártani: alkalmanként meg kell állni tervezett karbantartásra. Ismerek olyan termelőcéget, ahol ezzel nem törődnek, de ott a stressz szint igen magas, és a rendszeres tűzoltás újra és újra szedi áldozatait, változatos formában. Ahol pedig más sincs, mint chillout, ott nem nagyon van fejlődés. Persze élhetünk a mának is lazán, de egyéni szinten azt látom, hogy aki nem halad semerre, azt élete derekán általában elkezdi ez rettenetesen zavarni. A tény önmaga is, de a kortárs csoporttal (régi osztálytársak, kollégák, barátok) összehasonlítva tapasztalható kontraszt is. A szervezetek pedig haladás nélkül lemaradnak a versenyben és dinoszaurusszá válnak, efelől kevés kétségem van. A tudatos balanszteremtés tehát egyaránt megnyugtató, és szolgálja a fenntarthatóságot is hosszabb távon.

Ahogy töprengtem ezen, bevillant, hogy van itt legalább egy másik fontos kategória, hiszen nem mindig úgy alakulnak az évek, ahogy tervezzük őket. A harmadik jellemző évtípus a torkosborz év, amikor valaki vagy valami orbitálisat szarik az orcánk elé betonozott ventilátorba. Ilyen tud lenni egy betegség, baleset, szeretteink hasonló esetei, súlyosabb támadások, átverések vagy csalódások nekünk fontos emberekben. Szervezetek esetében egy mindent felforgató piaci történés, drasztikus változás a szabályozási környezetben, felvásárlás, összeolvadás, vagy a (külföldi) tulajdonostól érkező durva irányváltás, 180 fokos fordulat a stratégiában vagy akár a vállalati értékrendben. Ilyenkor nincs más hátra, küzdeni kell, mint malac a jégen, összepréselt csőrrel, ahogy Gombóc Artúr szokta, mikor komolyabban fogyókúrázik. Ha azt érezzük viszont, hogy évek óta torkosborz éveink vannak, akkor valami nagyon nem stimmel az életünkben. Már statisztikailag sem valószínű, hogy minden évünk szívás legyen, úgyhogy a kiváltó tényezőt mihamarabb fel kell tárni, szétcsapni egy virtuális szívlapáttal, aztán sürgősen másfelé orientálódni.