Az “élj a mostban” féligazsága

Persze sokunknak szüksége van arra, hogy végre kihúzza a fejét a saját seggéből, leakassza a figyelmét a közállapotok gerjesztette frusztrációról, vagy épp a sors osztogatta kisebb kellemetlenségekről és péklapátos pofánbaszásokról, majd pedig örömmel rácsodálkozzon a lágy szellő simogatására, az őszi nap sugarának langyos bizsergetésére, az enyhén sós pirított mandula roppanására, gyermekének édes kacajára, kedvese bőrének illatáról nem is beszélve. Vagy éppen flowban sodródva merülhet nyakig kedvenc időtöltésében: kertészkedhet, szerelhet, műthet, muzsikálhat, tréninget tarthat, vagy vállalati operációt menedzselhet. Még akár azzal is szembesítheti magát, összkomfortos lakásában ücsörögve, hogy milyen baromi kényelmes életet él, összehasonlítva például egy-két emberöltővel ezelőtt, vagy akár a viharosabb évszázadokban élt honfitársaival.

Kétségkívül jobban járunk boldogság és egészség frontján is, ha nem rágódunk folyamatosan a múltbeli sérelmeinken, az elszalasztott lehetőségeken, a fájdalmas kudarcélményeken. Az se fokozza a jóllétünket, ha feszt azon kattogunk, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk, mi romolhat el, ki támad majd nekünk, mit fogunk akkor erre reagálni, vagy hogyan vészeljük át a még be sem következett sorscsapásokat. Jól hangzik tehát a javaslat, hogy eccerélünk, éljünk a mának, a jelenben, a mostban.

Oké, de a mostban élve kezdjük inkább holnap a fogyókúrát, tesszük le valamelyik jövőbeli január elsején a cigit, és isszuk meg ma este is azt a két liter bort. A jelenben kényelmesebb igent mondani arra, amire nemet kéne, maradni a szar munkahelyen, és mégse konfrontálódni a kollégával, aki a vérünket szívja. Vedd meg azt a cipőt, egyszer élünk, mondja a fészbukkos okosság. Igen, meg vegyél fel hitelt a két méter átmérőjű, karbonszálas, fejed köré csavarodó LCD tévére, új kocsira, kétszer akkora ingatlanra, mint amire van kereted. Na persze az se túl jó, ha minden vágyunkat majd akkor valósítjuk meg, amikor egyszer majd meggazdagodunk, eladtuk a cégünket, felmondtunk, nyugdíjba mentünk, illetve csak majd akkor pihenünk, ha öregek leszünk, gyógyszert szedünk, elköltözünk otthonba és kártyázunk köntösbe’ titokba’.*

Azért nem árt kicsit a múltba révedve tanulnunk a tapasztalatainkból sem, visszatekintve rendre arra, ami jól ment, amiben erősnek éreztük magunkat, és amit a külső környezet is sikerként vagy eredményként igazolt vissza. És az is segít ha tudjuk, milyen szitukat kéne a jövőben kerülni, milyen fekáliamocsárba ne lépjünk megint nyakig, ha van rá mód. A jövőre fókuszálást pedig minden alkotómunka megkívánja. Amikor újítunk, terméket fejlesztünk, vagy egyáltalán, bármi koncepciót vagy kézzel fogható dolgot építeni igyekszünk, akkor bizony először jövőben élünk, aztán a jelenre összpontosítva kipróbáljuk, aztán hátranézünk és megvizsgáljuk, hogy sikerült, majd megint a jövő, aztán a jelen és a múlt, és így tovább.

Értem én a fő üzenetét a mostban élésnek, ahogy fentebb feszegettem. De mint a többi féligazsággal, ezzel is érdemes óvatosnak lennünk.

*A Halott Pénz után szabadon