Viszonylag egyszerű megállapítanunk, hogy mások milyen változatos módszerekkel akadályoznak bennünket a hatékonyságban és az eredményességben. Az már nagyobb teljesítmény, ha felismerjük, hogy a saját működésmódunk vagy szokásaink miként gátolnak bennünket a mindennapokban, hogyan rontják el a kedvünket, és égetik masszívan a korlátozott figyelmi kapacitásunkat, fizikai energiánkat.
Egyik barátom megfigyelte magán, hogy túl sok pszichikus energiát áldoz a panaszkodásra, dühöngésre, pampogásra. Nem pont így fogalmazott, de ez volt a lényeg. Már eddig a felismerésig is viszonylag kevesen szoktak eljutni. De már saját magát zavarta a dolog. Pedig jó oka van a morgolódásra, tudom, hogy milyen üzleti klímában tölti a napjait vagy másfél évtizede, én már rég hasba szúrtam volna magam…
Gondolt egyet, és két nagyobbik gyermekével kötött egy megállapodást, miszerint ha panaszkodáson vagy idegeskedésen kapják, tegyék szóvá, és kapnak érte egy fagyit. A gyerekek azóta szorgosan monitorozzák megnyilvánulásainak tartalmát, és feltételezem, hogy viszonylag sok fagylalthoz jutottak. Kérdeztem, hogy rá miként hatott ez a kezdeményezés. Ami néhány hét után megfigyelhető volt számára, az az, hogy amint belekezd, elég hamar le tudja állítani magát, adott esetben gyorsabban, mint amilyen tempóban a gyerekek eszmélnek.
Jópofának tartottam a dolgot, és egyből el is döntöttem, hogy írok róla egy bejegyzést. Nem feltétlenül azért, mert nagy perspektívát és társadalomjobbító lehetőséget látok a pampogás fagyival történő visszaszorításában (továbbá az egészséges gyermekétkeztetés szempontjaitól is eltekintenék), inkább azt láttam izgalmasnak, hogy milyen nehéz, de milyen fontos dolog észrevennünk a saját rossz szokásainkat, ahol értelmetlenül pusztítjuk az életenergiáinkat, és hogy mások bevonásával és megfelelő motiválásával támogatást kaphatunk a csökkentéshez vagy leszokáshoz. Jó lenne hallani, olvasni hasonló sztorikat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.