Egy spontán emberkísérlet tanulságai

Ez most egy személyes jellegű bejegyzés lesz, akit nem érdekel az ilyesmi, nyugodtan lapozzon! :-)

Aki ismer vagy szokta olvasni az irományaimat, tudja rólam, hogy nem csak a felszínt habosítom, hanem már egy évtizede egyre fokozódó tudatossággal szervezem a saját időbeosztásomat, értékek, alapelvek és éves célok mentén. És bosszantóan sok mindenre mondok nemet. Elsőnek az iskolai szünetek kerülnek be a naptáramba, hogy ezeket az időszakokat a családdal tölthessem. Aztán jönnek a megrendelt és elvállalt ügyfélmunkák, több hónapos, vagy akár fél éves előretervezéssel. A maradék időbe illesztem bele az összes többi tevékenységét a munkámnak és az általában elég jól egyensúlyban tartott életkerekemnek: applikációfejlesztés, képzési termékfejlesztés, e-könyvek, blogolás, üzletfejlesztés, munkatársak támogatása-tanítása, kutatómunka, olvasás, kultúra, elmélkedés, rokonok, barátok, magánélet, valamint önmagam karbantartása fizikailag, érzelmileg, szellemileg. Tudatosan törekszem rá, hogy valamilyen mértékben mindegyik jelen legyen, és egyik fontos szálat se hanyagoljam el. Természetesen ez csak egy módon lehetséges: ha nem engedjük, hogy az életkerék bármelyik küllője rátelepedjen a többire.

Az elmúlt fél évben viszont engedtem. Ha jól emlékszem, legalább öt éve nem volt erre ilyen mértékű példa. Ahogy könnyen kitalálható, megint a munkának sikerült túlterjeszkednie. A tanulságaim levonásáért nem fogok Nobel-díjat kapni, elég jól kiszámítható az egész. Arra gondoltam viszont, hogy talán nem csak nekem vannak hasonló botlásaim, és ez az őszinte szembenézés segíthet másnak is a helyes útra át- vagy visszatérni.

Ha a tényeket nézzük, január óta nagyjából másfélszer annyi ügyfélmunkát vállaltam, mint amennyit jellemzően beengedek a naptáramba. Emellett az első negyedévre húzódott át a tavalyi kutatásunk adatelemzése, riportírása és bemutatása. A Act2Manage app 3.0 verziójának kifejlesztése is beterítette az idei évünk felét. Bár nem szoktam előadásokat vállalni, most tavasszal négy alkalommal is kivételt tettem, ebből egyszer külföldön. Több okom is volt rá, hogy igent mondjak mindezekre, másnak vagy saját magamnak. Egyrészt a korábbi ígéreteimhez, vállalásaimhoz hű szerettem volna maradni. Másrészt olyan témák voltak, amik nagyon érdekeltek, és olyan ügyfélmunkák, ahol nagyon inspiráló volt a csapat és a feladat, vagy a korábban kezdett ügyek folytatása most vált időszerűvé. Harmadrészt számomra fontos emberekhez kötődött egyik-másik. Tehát minden egyes döntés helyes és/vagy racionális volt, csak összességében vert oda az egyensúlynak.

Milyen következményekkel járt ez a sok igen a nemet mondás helyett?

• az ügyfeleknél töltött munkanapok aránya a még egészséges heti 60%-ról 80-100%-ra ugrott
• harmadát sportoltam, mint amennyit szoktam tavasszal
• a tervezett mínusz egy-két kiló helyett plusz egy-két kilóval zárom a félévet
• sokkal kevesebbet olvastam (szakmát és szépirodalmat egyaránt)
• kevesebbet írtam, ami az egyik kedvenc időtöltésem
• az egyik gyermekem éves előadásának csak a próbájára jutottam el
• bár koncerteken voltunk, színházban egyszer sem

Persze sok minden egyéb belefért ebbe a félévbe is a munkán kívül, nullára nem hanyagoltam el semmit. De jól látszik, hogy a termelő tevékenységgel megszerzett előnyök árát hol fizettem meg ebben a félévben. Leginkább a fizikai és szellemi töltekezés, valamint az alkotómunka látta kárát. Bagatellnek tűnnek a felsorolás tételei? Hidd el, a hosszú távú eredményesség fenntartása érdekében nagyon is fontosak.

Szóval semmi űrtudomány, csak némi adat és empirikus tapasztalat arról, hogy ha nem vigyázunk, nagyon könnyen borítható még egy soklábú szék is. Szépen csendben megfősz, mint a béka a fokozatosan forralt vízben. És sajnos azt látom, hogy az emberek többségének az enyémnél nagyobb az időgazdálkodási és önmenedzselési problémája. Nem egy-egy félévet bombáz szét a munkával kapcsolatos túlvállalás (vagy akár épp a lustaság vagy a céltalan sodródás), hanem sok évet, aztán csodálkozik, hogy jön a kiégés, a betegség, a kapcsolatok megromlása, vagy épp a kiüresedettség érzése. Persze magam is éltem át ilyesmit, nem véletlenül nem szeretnék még egyszer belecsúszni. Köszönöm a figyelmet, hátha jókor jött ez az írás, és megnyomtam rajtad egy gombot.