Ami csak verbálisan fontos, az nem fontos

Igen gyakran találkozom azzal a jelenséggel, mind a munka világában, mind a magánéletben, hogy az emberek határozottan állítják valamiről, mennyire fontos az nekik, de a gyakorlatban ez egyáltalán nem tükröződik. Újra és újra látom, hogy például a vezető kifejezésre juttatja elkötelezettségét az adott témakör iránt, de a kapcsolódó megbeszélésekre valahogy sose jut el. Egyszer külföldön kell lennie, máskor sürgős feladata vagy éppen halaszthatatlan magánéleti elfoglaltsága adódik. Persze a kifogások minden esetben helytállónak tűnnek, egyenként tekintve rájuk az összes indokolható és elfogadható. Az is előfordul, hogy részt vesz ugyan a megbeszélésen, de egy másik, rendkívül lényeges tárgyalás miatt késve érkezik meg, vagy éppen bokros teendői miatt hamarabb kell távoznia.

Mit üzen ez a viselkedés a résztvevőknek? Egyszerűen azt, hogy a vezetőnek a témakör igazából nem fontos, csak “lip service” szinten. Ésszel felfogja, hogy kellene vele foglalkozni, de érzelmileg láthatóan nem azonosult vele, a prioritási listáján minden egyéb dolog egyértelműen magasabb szinten van. Ezzel nem csak a munkatársak motivációvesztését kockáztatja a vezető, hanem a saját hitelességét is erodálja, amikor a magatartása nem tükrözi vissza, amit korábban szóban közölt.

Nagyjából ugyanez figyelhető meg az emberek különféle magánéleti céljainál is. Azt mondja, hogy fontos az egészsége, de nem tesz érte semmit. Állítólag az első számára a család, de alig tölt velük időt. És sorolhatnánk tovább az összes olyan tevékenységet, amit verbálisan fontosnak tart, de a naptárjában hetek, hónapok, vagy akár évek óta nem szerepel kapcsolódó bejegyzés.

A legjellemzőbb, univerzális kifogás, hogy nincs rá ideje. Azért nincs, mert másra van. Vagy mert mégse olyan fontos. Vagy mert magának se vallja be, hogy valami komolyabb erő tartja vissza. Vagy csak lusta. Vagy kevés az akaratereje, önkontrollja, önérvényesítési képessége. Az első lépés szembenézni azzal, hogy rajtunk múlik, mire van időnk. A múltbeli és a jelenbeli döntéseink eredménye az időfelhasználásunk. És ha az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, akkor a jelenbeli és a jövőbeli döntéseinket kell megváltoztatni. De az is opció természetesen, hogy megállapítod: milyen haszontalan általánosságokat puffogtatok itt, a te helyzetedet nem értheti senki más, és folytatod a kifogások sorolását és a körülmények hibáztatását.