Hány lábú széket próbál kirúgni alólad a stressz?

Amikor sorra kerül az időgazdálkodás kérdése a Tudatos Vezetés programokon, egy negyednapos blokkot rá szoktam szánni a stresszel kapcsolatos beszélgetésre, annak kiváltó tényezőire, valamint a kezelés, illetve az ellenállóbbá válás lehetőségeire. A foglalkozás részeként rátérünk az “élet kerekére”, benne pedig azokra a küllőkre, amire épít(het)jük az életünket. Ezek például a munka, a család, a társasági élet, a mozgás, a kultúra/művészetek, intellektuális tevékenység/tanulás, valamint a spiritualitás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy minél több lába van életük székének, annál nehezebb azt alólunk kirúgni.

Hány munkamániás emberrel találkoztam, aki mellől elkopott a családja, és amikor távoznia kellett valamilyen okból kifolyólag a cégétől, teljesen megzuhant! Milyen sok  fiatal, családalapító ember darálódik le abban, hogy az élete szinte kizárólag a munka és a család üzemeltetési kérdéseire, logisztikai feladataira korlátozódik! Hányan jönnek rá középkorú létükre, hogy szinte semmi újat nem tanultak az elmúlt évtizedben! Arról már nem is beszélve, hogy negyven körül menetrendszerűen beköszönt az életközepi krízis, azoknak is, akik harmincas éveikben tanácstalanul tekintenek az életkerék spiritualitásra vonatkozó küllőjére. De azt is megemlíthetjük, hogy látszólag minden oké a gyerekek, a kerekek és a szobák száma tekintetében, ott vannak a karriersikerek is, de valami mégiscsak hiányzik. Kenés, olajozás, pozitív érzések a mindennapokban, izgalmak, mélységek. Itt a kultúra és a művészetek sokat segítenek, bár erről nem sokat tanulhattunk az iskolában. Viszont a felületen csúszkálás, amire korábban vágytunk, már nem elégít ki.

Életünk a mai, nyugati világban nem nagyon segíti, hogy több lábú székről igyekezhessünk szedegetni a munkánk gyümölcseit a fáról. A normál munkarend gyakorlatilag azt eredményezi, hogy az emberek felkelnek, elrohannak a munkahelyre (később a kettő közé még a gyerekek bebootolását-felszerszámozását-lepasszolását is bepréselik), aztán ott nyomják egész nap, és a nap végén hazaesve örülnek, ha van energiájuk némi tápot maguk elé szervezni, miközben eléfolynak valamilyen képernyőnek a végső bealvásig. Marad a hétvége, meg a kevéske szabadság bármi másra. Persze ez akkor van így, ha nélkülözzük a tudatosságot és nem indítunk parasztfelkelést a világ efféle rendje ellen, és el nem kezdjük a saját céljaink szerint formálni az életet. Egyre több cég nyitott a rugalmasabb munkavégzési formákra, főleg a szellemi munka terén, és ahol ez nincs is intézményesítve, ott is meg lehet próbálni egyezkedni a felettesünkkel.

Tehát igen, reális, hogy életünk részét képezhesse a munka és a család mellett a baráti körünk, a tanulás/olvasás, a művészetek élvezete, de még jobb, ha gyakorlása, a mozgás, valamint akár a hitélet, vagy akinek az nem pálya, annak az értelem keresése vagy célok felállítása.

Szerintem a lehetőség kulcsa valahol ott van, hogy kicsiben kell elkezdeni. Mondok néhány példát: reggel/este egy fél óra mozgás otthon, vagy futás/biciklizés a környéken, eleinte úgyse bírod sokáig. Este a tévé/számítógép helyett lefekvés előtt olvasás egy negyedórát, amíg el nem alszol tőle. Teljes koncentrálás a családra a hazaérkezés és a gyerekek fektetése között. Meghívni vendégségbe a cimborákat, vagy közös programokat szervezni néhány hétre előre egyeztetve a barátokkal. Előre megvenni néhány hónapra pár színház/koncertjegyet. Felidézni, hogy milyen alkotó vagy művészeti tevékenység okozott örömet gyerekkorban, és újra kipróbálni egyszer-egyszer. Egy másik jó lehetőség, hogy különféle területeket kombinálunk. Például a mozgást barátokkal, a kultúrát a párunkkal kettesben tervezett idővel, a gyerekeket az alkotótevékenységgel, stb.

A felsorolt lehetőségek csak ötletek, nyílván mindenki másképp tudja számára kívánatos módon kinöveszteni az extra széklábakat. Egy biztos, lényegesen ellenállóbb leszel a stresszhatásokkal szemben, mintha csak az egy-két kötelező csapáson menetelnél előre. Most pedig sorold fel a kifogásaidat, hogy miért nem lehetséges ez, vagy vegyél erőt magadon, és találd ki, miként lehetséges mégis.