Fiatal vezetők, nem egyértelmű döntési helyzetek

Amíg az ember beosztotti perspektívából szemléli a világot, elég határozott elképzelése van arról, hogy a vezetőknek milyen döntéseket kellene vagy nem kellene hozniuk. “Nem igaz, hogy nem képesek logikusan gondolkodni!” - hitetlenkedünk egymás között. Aztán aki vezetői felelősséget kap, elég gyorsan megkapja az arcába, hogy a vezetői döntések jelentős részében messze nem egyértelmű, hogy merre billentse az ember a mérleget. Abból a nézőpontból már számos más tényezőt is figyelembe kell venni, nem beszélve arról, hogy a középvezetőnek is van felettese, számos újabb szemponttal a fejében.

Beszélgettem egy relatíve frissen kinevezett vezetővel, akinek az idejét kétfelé osztották: az egyik részében a cég egy igen fontos területen szenior szakértői munka, konkrét feladatvégzés a dolga, a másik 50%-ban pedig egy csoport szakmai irányítása. Jelenleg azzal szembesül, hogy bár inkább az ideje kétharmadát tölti a szakértői feladataival, mégis azt a kritikát kapja a csapattársaitól, hogy több közreműködésre lenne szükség részéről. Vezetői célkitűzéseivel pedig gyakorlatilag egyáltalán nem haladt előre. Felettesével folyamatosan dolgoznak az ügyön, rendszeresen kommunikálnak róla, de az ő szempontjából tekintve az ügyet, nem lehet mindig mindent azzal elintézni, hogy vegyünk fel még embert kívülről. Kérdés, hogy mennyi írható a rutin hiányának számlájára abból, hogy a zsonglőrködés még nem megy elég eredményesen. Ha viszont így folytatja, egyik szerepkörében sem lesz sikerélménye, és az elvárásokat sem fogja teljesíteni. Nem tud azonban leakasztani a szögről a szervezeten belülről olyan embert, aki megfelelően felkészült lenne és helyettesíthetné a szakértői feladataiban. Bármelyik irányba is indul el, valaki vagy valakik fizetni fogják az árát, beleértve saját magát.

Egy másik beszélgetésben a vezető egy etikai dilemmáról számolt be. Tudomására jutott, hogy a szervezeten belül tisztességtelen magatartást tanúsított egy kolléga. Ezt az információt beosztottjától kapta, viszont egy másik munkatársa volt az eset szemtanúja. A történés nem bizonyítható, de óriási gáz. Mit tegyen? Közvetlenül lépjen kapcsolatba az “elkövetővel”? Eszkalálja a témát annak ellenére, hogy többszörös áttétellel értesült a dologról, bizonyíték nincs, és a szemtanú sem feltétlenül vállalna egy szembesítést? Etikai kérdés ez, vagy jogi kötelezettség a cselekvés? Hogyan hatna a két terület együttműködésére a jövőben, ha lépéseket tenne? Vagy együtt éljen azzal, hogy tudomása van az esetről, de nem tett semmit?

Talán ez az egyik legnehezebb feladata a vezetőnek. Nem egyértelmű helyzetekben tökölődés helyett segítséget kérni, megosztani a problémáját olyanokkal, akikben megbízik, valamint keresni a döntést megalapozó tényadatokat a hiedelmek helyett, de a saját megérzéseire, intuícióira, gyomrának összerándulására is figyelni. Aztán hozni egy döntést, ami ha nem válik be, még mindig elég sokszor van esély a korrigálásra.