A bizalom két izgalmas, szokatlan értelmezése

Saját vesszőparipám, hogy a bizalom elnyeréséhez megbízható módon kell viselkedni: amit mondunk, vállalunk, azt teljesítsük. Azt, úgy, akkorra, ahogy megállapodtunk. Ha gyülekeznek a viharfelhők, szóljunk előre, ha mégis megbotlunk, kérjünk bocsánatot. Az utóbbi hetekben két másik, felettébb érdekes értelmezését olvastam a bizalomnak, amit most itt közreadok.

Patrick Lencioni Kell egy csapat című könyvében a csapatok öt tipikus diszfunkcióját taglalja. Ebből az egyik a bizalom hiánya. De mit is ért itt ez alatt? Leginkább azt, hogy a tagok nem merik egymás előtt vállalni a hibáikat, sebezhetőségüket, nem mernek segítséget kérni, védik a seggüket. Úgy érzik, később esetleg felhasználható ellenük, amit mondanak. A jól működő csapatok tagjai egyaránt tisztában vannak társaik kiváló képességeivel és gyengeségeivel, és megosztják egymással a nehézségeiket, problémáikat.

A másik izgalmas értelmezés egy frissen megjelent könyvből való: Kopp Mária és Skrabski Árpád: A boldogságkeresés útjai című munkájából. A szerzők, akik már sajnos nincsenek közöttünk, a magatartástudomány, a stresszkutatás és a szociológia területén alkottak maradandót, többek között négyszer elvégezve reprezentatív, Hungarostudy elnevezésű kutatásukat a hazai társadalomról. Az általuk leírt értelmezés szerint az ellenséges beállítottság a bizalom hiányát jelenti. Kérdőíveik erre vonatkozó legfontosabb pontja, hogy a válaszadók egyetértenek-e azzal az állítással, hogy “a legbiztosabb nem bízni senkiben”. Így folytatják: “Az ellenségesség paradox módon alapvetően nem azt jelenti, hogy én vagyok ellenséges. Ha megkérdezek egy ellenséges embert, nem magát fogja ellenségesnek nevezni, hanem azt fogja mondani: a világ általában aljas, önző, senkiben sem lehet megbízni, és emiatt én is így reagálok.”

Felméréseik szerint az ellenséges beállítottság a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében a leginkább veszélyeztető viselkedési tényező, és az önkárosító magatartásformák (alkohol, drog, öngyilkosság) hátterében is jelentős szerepet játszik. Az ellenséges attitűd tehát, mint a bizalom hiányának kifejeződése, egyszerre rombolja az emberi közösségeket és az egyéneket.

Azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy az USÁ-ban szerveznek ellenségességet csökkentő tréningeket a vezetőknek. Véleményük szerint, melyet maximálisan osztok, “Magyarországon ma az egyik legfontosabb, társadalmat védő és gazdasági fellendüléshez vezető beavatkozás lenne, ha ilyen tréningekbe fogna az egész ország.”

Három kérdést érdemes a fentiek alapján megvizsgálni minden vezetőnek:

• Példát mutatok-e azzal, hogy megbízható módon viselkedek, teljesítem a vállalásaimat?

• Olyan környezetet teremtek-e a csapatom számára, ahol vállalhatják egymás előtt a gyengeségeiket és bátran kérnek segítséget?

• Mennyire jellemzi a saját viselkedésemet és a csapatunkon belüli és kívüli kommunikációt az ellenséges beállítódás?