Tanult kollégáim a Menedzsmentornál nagy zászlóvivői az erősségfilozófiának, mely szerint leginkább azzal járunk jól, ha azoknak a területeknek a fejlesztésére fókuszálunk, amelyekben már eleve jó adottságokkal rendelkezünk. Az oktatás és a munka világa ezzel szemben többnyire azon ügyködik, hogy rámutasson az ember gyengeségeire, és azt tekintse fejlesztendő területnek. Majd pedig mindenki versenyt csodálkozik, hogy nem jut vele egyről a kettőre.
A Gallup kutatói mellett egy másik nagy szaktekintély, Besenyő István professzor is rámutatott már ugyanerre, abban az emlékezetes
A terméketlen talajba vetett magból nem lesz bőséges termés. Ez egyrészt igaz az egyéni készségekre, de a szervezeti kompetenciákra is. Tapasztalataim szerint teljesen feleslegesek azok a beavatkozások, amelyeknek még nem jött el az ideje. Nem érdemes változási folyamatot indítani, ha a tulajdonosoknak még nem fáj eléggé, és/vagy ha a top menedzsment nincs teljes mértékben elköteleződve. Nem segít a szemléletformálás, amíg a régi struktúra és működésmód áll fenn. Értelmetlen a készségeket fejleszteni, ha a résztvevők nem érzik még a szükségességét a saját bőrükön. Akkor kell nyomni egy kövér gázt, amikor már eldőlt, hogy merre megyünk, beszállt mindenki, aki akart, és a kormány irányba van állítva. Különben “megy a csőben szomorúan a kőolaj, finomodik, finomodik, de ami a legvégén kigyön, az még nagyon rossz.”
Teljes mértékben egyetértek a postban megfogalmazottakkal. A tulajdonosok / top management "fájdalma" nélkül, más szóval a változtatás iránti elkötelézéttsége nélkül nincs esélye a fejlesztésnek. Más kérdés a fejlesztő felelőssége és képessége ezen elkötelezettség felkeltésében, elnyerésében. Az elmúlt húsz évben több esetben kezdtünk el fejlesztési folyamatot úgy, hogy a megrendelő elkötelezettsége menet közben érte el a kritikus mértéket, a támogatás és a bizalom igazán csak több hónapos sikeres együttműködés során erősödött az optimális mértékűvé.
VálaszTörlés