Miért segíti a vezetői fejlődést az irodalom?

Néhány éve megkértem kiváló lektoromat, Kamrás Orsit, hogy mondja már el nekem, mi a különbség a szépirodalom és a szórakoztató irodalom között, méghozzá úgy, hogy én is megértsem, mint csökkent értelmű medvebocs. Aszondta, hogy a szépirodalmi művek után jellemzően elgondolkodsz, és akár napokig-hetekig kattog a fejedben, míg a lektűröket végigolvasod, megvan a gyilkos, megérkezik a herceg fehér lovon, aztán elégedetten felkelsz a plédről, betömsz egy lángost, rágurítasz egy borsodi hínárost és már el is felejtetted az egészet. Mondjuk nem pont így mondta, de nekem ez maradt meg, mint lényeg. Utána el is olvastam az általa javasolt tíz regényt a magyar és a nemzetközi irodalomból, és megállapítottam, hogy tényleg igaza volt. Sőt, egyes példányok kifejezetten megterhelőek is voltak érzelmileg. Korábban, Hrabalt és Vonnegutot leszámítva nem nagyon fogyasztottam szépirodalmat, tőlük viszont mindent beporszívóztam. Az iskolában sikeresen elvették az irodalomtól a kedvemet. Ott az volt a stratégiám, hogy ami “kötelező”, azt elvből nem olvastam el, miután néhányba belefogtam és abban az életkorban iszonyú vontatottnak, unalmasnak és érthetetlennek találtam. Ez a hozzáállás nyílván nem tett a magyartanárok kedvencévé…

Na szóval, az utóbbi nyarak során kínosan ügyelek arra, hogy az évközi szakirodalom-fogyasztásomat feljavítsam némi szépirodalommal. Az idén éppen kortárs szerzőktől szemezgettem többségében. Valahogy ösztönösen azt éreztem, hogy jót tesznek nekem, szolgálják az épülésemet, és szerintem a tiédet is szolgálnák, nem csak szórakoztató célból érdemes rájuk időt szánni. Miért is gondolom ezt? Az olvasás során az ember beleszippantódik a történetbe, azonosul egyes szereplőkkel, hányingert kap néhány másiktól, szinte megél olyan szituációkat, amik vele is megtörténhettek volna, vagy akár meg is történtek. Ennek során gyakran felmerül az önreflexió, ami pedig a személyes fejlődés egyik jelentős hozzávalója. Az emberek többsége leginkább a tapasztalataiból tanul, csak az sokszor elég drága mulatság. Miután kockára kerül az életünk egy betegség vagy egy baleset miatt, otthagynak a fenébe a szeretteink, megborul a cégünk, kirúgnak, vagy akármi más trauma ér, egy életre megtanuljuk, mit kéne másképp csinálni. Talán az irodalmi művek olvasása során tudunk a legkisebb kockázattal közel kerülni ezekhez az élményekhez, valós érzelmeket is átélhetünk, és nagy eséllyel reflektálunk rajta. Amikor tudományos okosságokat olvasunk, és kizárólag értelmi síkon közelítünk a témához, kisebb valószínűséggel lesz belőle viselkedésváltoztatás.

Nagyon hiszek az inspiráció erejében. Igen gyakran előfordul, hogy az embereket egy-egy gondolat, történet, előadás vagy könyv indít el az új úton, vagy éppen utolsó cseppként szolgál a pohárban, ami cselekvésre késztet. Hátha valakinek pont ez a bejegyzés adja meg a kezdő löketet arra, hogy besétáljon a könyvesboltba, vegyen néhány szépirodalmi művet, és a nyár hátralévő részében elolvassa. Javaslom a kortárs szerzőket!