A jövő kiszámítható (?)

Mi emberek szeretnénk a jövőbe látni. Az édesanyám például az időjárás-jelentés rabja, mások a követező heti horoszkópjukat böngészik, egyesek jósnőhöz mennek. Még abból is lehet üzletet csinálni, hogy egy embermagasságú műanyag oroszlánfej szájába tesszük a tenyerünket valamely bevásárlóközpontban, bedobjuk az érméket és a műszer elkészíti a rettentő megbízható személyre szabott jóslatot. Persze azt is érdeklődéssel hallgatjuk naponta többször a rádióban, hogy a tőzsdei árfolyamok merre fognak mozogni: „elképzelhető enyhe emelkedés a mai napon, mivel Tokió pluszban nyitott, bár a tegnapi amerikai fogyasztói bizalmi index alakulása miatt oldalazás vagy némi csökkenés sem kizárt…” Ki vagyok segítve.

A vezetők is nagyon vágynak arra, hogy kifürkésszék a jövő alakulását. Erre alapoznák üzleti terveiket, de munkatárs-kiválasztási döntéseiket is aszerint próbálják meghozni, hogy vajon az illető hogyan fog teljesíteni. A Brit Pszichológiai Társaság 1990-es évek elején készült felmérése szerint azonban az egyes kiválasztási módszerek jövőbe látó képessége (predictability) elég szerény. Méréseik szerint egy átlagos, interjúzásban képzetlen vezető strukturálatlan felvételi elbeszélgetése kb. 10%-os pontossággal találja el az illető jövőbeli viselkedését. A képzett kiválasztó strukturált interjúja már sokkal jobb, de még így se túl biztató eredményt produkál, kb. 30%-kal. A pszichometriai teszt segítségével se tudunk ettől pontosabb képet kapni, hiszen azok is nagyjából 30%-os találati aránnyal dolgoznak. Aki ilyeneket árul, most biztos felszisszen, de erről a felmérésről pont egy olyan képzésen értesültem, ahol magam is egy pszichometriai kérdőív használatát tanultam a forgalmazójától. (Ezért is próbálják a különböző módszereket kombinálni a felvételi eljárások során, mert ha össze nem is adódnak a százalékok, jelentősen feljebb tudják tornászni a feltételezések beválási arányát.)

A jövő kiszámíthatóságát feszegeti Barabási Albert-László új könyvében a Villanások-ban (2010). Saját maga, kollégái és más idézett kutatók munkái alapján azt a következtetést vonja le, hogy az emberek mozgása, viselkedése nem véletlenszerű eloszlást mutat, hanem más szabályszerűségek állnak a háttérben. Ha van szabályszerűség, akkor viszont a múltbeli adatok ismeretében elég nagy valószínűséggel lehet előre jelezni a jövőbeli viselkedést. Jelen bejegyzésben megkímélem az olvasót a hatványfüggvény szerinti és Poisson-eloszlás, valamint a Lévy-repülés fejtegetésétől, egyrészt a terjedelem miatt, másrészt az érdeklődők jobban teszik, ha eredetiben olvassák el.

Kiragadok inkább két érdekes mobiltelefonos példát a könyvből. Barabásiék megkapták egy mobilszolgáltató névtelen hívásadatbázisát, melyből sokféle vizsgálatot végeztek. A bázisállomások érzékelik, honnan telefonálunk, így utánkövethető, hogy merre jártunk (már ha használtuk a telefont). Az ügyfelek múltbeli helyszínadataiból 93%-os sikeraránnyal el tudták találni, hogy hol lesz az illető egy későbbi időpontban. A jól kiszámítható, hétköznapi életet élő (alacsony entrópiájú) felhasználóknál a találati arány közel 100% volt. Még a legkevésbé kiszámítható emberek esetében se volt a mintában senki, akinél 80%-nál rosszabb lett volna a jövőbeli helyszínének eltalálása. Tényleg szokásaink rabjai vagyunk, akkor is, ha ki se mozdulunk a falunkból, és akkor is, ha világutazóként éljük életünket.

A másik példában Nathan Eagle az MIT száz diákjának adott egy-egy okostelefont, ami rögzítette telefonálási szokásaikat, valamint helyváltoztatásukat. A reggeli tartózkodási helyük ismeretében 90%-os (egy másik diákcsoportnál 96%-os) valószínűséggel előre tudták jelezni délutáni hollétüket.

Hasonló kutatások alapján ugyanígy lekövethetők és elég nagy pontossággal megjósolhatók e-mail küldési, web böngészési, internetes keresési, valamint hitelkártyás vásárlási szokásaink. És minden más olyan ténykedésünk, ami valahol elektronikus nyomot hagy.

Engem nem nagyon érdekel a történelem – nem vagyok büszke rá, de tény. Ennek ellenére felettébb érdekfeszítő volt számomra a könyv cselekményének másik szála, mely végigvisz bennünket egy izgalmas középkori történeten. Elindul onnan, hogy Bakócz Tamás bíboros miért nem lett az első magyar pápa, és mindez miként vezetett el odáig, hogy Dózsa György a történelem iránt kevésbé érdeklődők számára is emlékezetes módon, tüzes trónon kivégeztetett. Hogy mi köze ennek a jövőbelátáshoz? Annak idején Telegdi István földbirtokos előre jelezte, hogy a parasztokból verbuvált keresztes hadjáratból felkelés lesz a nemesség ellen. Barabási felteszi a kérdést: „Ha Telegdi a tizenhatodik században előre látta a keresztes hadjárat kimenetelét, mi vajon egy fél évezreddel később, amikor a tudomány is a szolgálatunkban áll, nem tudunk-e könnyűszerrel túltenni rajta?”