A megfelelő önzés

Charles Handy Éhező szellem, A kapitalizmuson túl – új cél keresése a modern világban (1998) c. könyvében vezeti elő a „megfelelő önzés” koncepcióját. Handy szerint „önbecsülésünk végső soron csak a más emberek és más dolgok iránt érzett felelősség felébredése után születhet meg bennünk”. Azt mondja, „akkor találjuk meg önmagunkat, ha valami rajtunk túl mutató dologban munkálkodunk”. Én ezt valahogy úgy értelmezem, hogy természetes és szükséges az önzés, de az már a mi saját felelősségünk, hogy mindezzel valami magasabb szintű célt szolgáljunk. Azt írja: „a megfelelő önzés azzal kezdődik, hogy az önérdeket újraértelmezzünk, azaz felfedezzük, hogy jóval több gazdasági érdeknél”. Például nem csak azért írunk blogot az olvasmányainkról, mert ebből esetleg egyszer üzleti hasznunk származhat, vagy a saját tanulásunkat elősegíti, hanem azért is, hogy tényleg adjunk valami hasznosat azoknak a vezetőknek, akiknek nincs lehetőségük vagy kedvük könyveket olvasni, de fél oldalban szívesen átfutnak egy összefoglalót :-)

Handy hivatkozik a Stanford Kutatóintézetben kidolgozott három stációra, melyen általában végig kell mennie az embereknek, hogy eljussanak a megfelelő önzéshez. Ők eredetileg pszichológiai típusokként azonosították ezeket. Az alábbi kategóriák atyja egyébként Abraham Maslow, aki szerint nem az egyik vagy másik típushoz tartozunk, hanem az arányok változnak életünk során. Mindenesetre érdekes átgondolni az olvasónak, hogy melyik stációnál tart éppen…

Az első az önfenntartás-vezérelt szint. Itt az ember legfontosabb célja a biztonság, akár társadalmi, akár anyagi tekintetben. Bizonyára mindannyian emlékszünk életünk azon szakaszára, amikor karrierünk kezdetén azon küzdöttünk, hogy megteremtsük önálló életünk alapvető feltételeit: lakhatásunkat, megélhetésünket. Van, aki ezen sosem lép túl: ragaszkodik ahhoz, amije van, makacs, leragad, ellenáll a változásnak.

A második a kifelé fordulás szintje (ez NEM a szociális extroverzió!). Ezen a szinten az emberek tiszteletre és státuszra vágynak. Jól képzettek, intelligensek és ambiciózusak. Ők képezik a gazdaság hajtóerejét. Ezalatt én azt értem, hogy itt már valószínűleg előreléptünk a szervezeti hierarchiában vagy vállalkozást alapítottunk, nem kell a napi megélhetéssel kapcsolatban aggódnunk. A sikerünk fokmérője főleg a beosztás, a fizetés vagy bevétel mértéke, valamint olyan státusszimbólumok, mint az autó vagy a lakásunk/házunk jellege és/vagy lokációja, stb.

A harmadik szint, melyet Jung individualizációnak nevez, Handy pedig a megfelelő önzés kifejezéssel illet, a befelé fordulás (ami ugyancsak NEM a szociális introverzió!). Ezek az emberek nem nevezhetők ambíciótlannak, csak kevésbé anyagiasak, mint az előző két szinten lévők. Erkölcsi és társadalmi kérdések is foglalkoztatják őket. „Értékrendjük alapvető elemei a személyes fejlődés, az önbeteljesülés, az érzékenység, a maguk és mások életminősége.”

Handy idéz Kinsman, Millenium Towards Tomorrow’s Society c. könyvéből, mely nemzetközi kutatásokra hivatkozva állítja, hogy fokozatos elmozdulás érzékelhető az önfenntartóból a kifelé forduló, a kifelé fordulóból a befelé forduló felé.

Attól tartok, hogy mi még elég messze vagyunk még a 20 évvel ezelőtti nyugat-európai adatoktól is, miszerint a brit lakosság 36%-át találták befelé forduló típusnak/szinten lévőnek, míg a hollandok 42%-át…

Két következő bejegyzést szeretnék még ennek a könyvnek szentelni: Handy gondolatai a bizalmon alapuló menedzsmentről és a megfelelő oktatásról.