Viszonylag hamar eszembe jutott, ahogy elkezdtem nézegetni két évvel ezelőtt a chatGPT-t, hogy vajon tud-e coach munkát végezni, amellett, hogy vegyes színvonalon okoskodik, gyűjt információkat az internetről, vagy tanácsot ad. Meg tudjuk-e fordítani a szerepeket, miszerint ő kérdez engem, folyamat gyanánt, végig relevánsan? Még 2023-ban szerét ejtettem egy ilyen próbálkozásnak, ami csúfos kudarcot vallott. Osztotta az észt, szórta rám a tanácsokat. Úgyhogy elengedtem, ennél még az is jobb lett volna, amire már 2014-ben volt applikáció, hogy előre beprogramozott standard coaching kérdéseket tesz fel, én meg válaszolok rá, és az app elmenti a válaszokat.
Miután 2024 augusztusa óta már folyamatosan használom a chatGPT-t a munkámhoz, és pozitív tapasztalataim voltak (sokat fejlődött a drága, legalábbis a fizetős verzió mindenképp), gondoltam ismét megpróbálkozok vele ma reggel. Hát, azt kell mondjam, igencsak megügyesedett. Meg persze én is, mert úgy tűnik, releváns prompt-ot tudtam neki írni. Nem titok, ezzel a szöveggel promptoltam (eredetileg angolul):
“Tudnál nekem segíteni coachként? Tarthatunk egy coaching ülést, amelyben te vagy a coach, én pedig a coachee? Ha igen, kérlek, használd az International Coaching Federation (ICF) coaching elveit és core kompetenciáit: https://coachingfederation.org”
Válaszában összegezte, hogy az ICF honlapja alapján miként fog hozzáállni a coachinghoz, majd elkezdett kérdezni. Elég jól indult a dolog, de utána rám fosott egyszerre vagy 20 kérdést. Visszajeleztem neki, hogy egyszerre egyet kérdezzen. Rögtön felfogta, onnantól már így ment tovább, és gyönyörűen végigvezetett a coaching folyamaton, mint egy értelmes coach palánta. Valós, aktuális problémát hoztam témaként, kábé olyan nehézségűt, amilyet a Tudatos Vezetés program “Coaching alapok” moduljában szoktam bevinni gyakorlásként a résztvevői csoportba. Simán hozta az AI coach egy átlagos, standard kérdésekkel dolgozó, kezdő-középhaladó humanoid coach szintjét.
Amint a végére értünk az ülésnek, adtam neki visszajelzést, ügyfélsapkámat kicserélve egy mentor jellegű sapkára, majd pedig ő reflektált a visszajelzésemre, meglehetősen értelmesen.
Aki nem hiszi, járjon utána! Íme a teljes coaching beszélgetés leirata angol nyelven, szabadon végigolvasható: https://chatgpt.com/share/6755366b-5f8c-8012-ae48-39dd706a6198
Érdeklődéssel várom a HR-es és coach kollégák szakmai reflexióit a közösségi média megosztásoknál (Facebook és LinkedIn)!
• • •
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.