2019. december 16., hétfő

Ismeretterjesztő könyvajánló az idei merítésemből

2009-től 2015-ig mértéket nem ismerve toltam befelé a vezetési, üzleti és pszichológiai szakkönyveket, amelyekből nagyon sokat tanultam, megalapozták a termékfejlesztési tevékenységeimet, de bevallom, meg is csömörlöttem tőlük a végére. Aztán jött pár év, amikor vagy 80%-ban csak szépirodalmat olvastam. A könyvválasztásban nagy segítségemre volt egyrészt régi iskolatársam, e-könyveim lektora, Kamrás Orsi, aki klasszikusokat ajánlott. Másrészt Kovács Ildi barátunk és iskolai szülőtársunk, az Olvassatok Mindennap blog szerzője, valamint a szekszárdi borok fáradhatatlan propagálója, aki a hazai és külföldi kortárs írók munkáival kezdett megismertetni. (Én az a csávó voltam, aki szinte egyetlen kötelező irodalmat sem volt hajlandó elolvasni általános- és középiskolában, aztán viszont főiskolán én voltam talán az egyetlen, aki minden kötelező olvasmányt abszolvált angol és amerikai irodalom tantárgyakból. Na jó, a Beowulf kivételével, illetve Shakespeare-t is inkább magyarul.)


2019-ben viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy visszakanyarodjak az intenzívebb szakirodalom-fogyasztáshoz. Jó szívvel ajánlom tehát az idei listámat, hátha ugyanolyan hasznosnak bizonyul valakinek, mint nekem az irodalomértő cimborák javaslatai.

Az első kategóriám az újraolvasás, mert jó dolog pár évvel később ismét elolvasni egyik-másik könyvet, bővebb tapasztalatok birtokában. Az év elején az első ilyen Robert Greenleaf Servant Leadership című hosszabb esszéje volt, aki először dobta fel évtizedekkel ezelőtt, hogy a vezetés nem feltétlenül a mások feletti uralkodásról szól, hanem a vezetettek szolgálatáról. Mondjuk ezt majd’ kétezer évvel korábban már más is feldobta, de szerencsére Greenleaf fogadtatása kevésbé volt ellenséges, if you know what I mean. :-) Az év legnagyobb részében a szociálpszichológia és a viselkedéstudomány területén kívántam elmélyülni, melynek szellemében az újraolvasást a két terület egy-egy klasszikusával folytattam, Elliot Aronson A társas lény és Dan Ariely Kiszámíthatóan irracionális című műveivel.

Az új beszerzéseket is a viselkedéstudomány tárgykörében eszközöltem. Nagyon fontos és azonnal a gyakorlatba ültethető könyv Charles Duhigg: A szokás hatalma című írása. Utána következett a szakterület két nagyágyúja, Robert Cialdini az Előhatással és Richard Thaler a Rendbontókkal. Mindegyik szuper matéria.

Dobay Robitól kaptam Geoff Colvin Talent is Overrated című könyvét, ami első blikkre ellenpólusát képezi Malcolm Gladwell Outliers című bestsellerének és a pozitív pszichológia adottságokra (talents) vonatkozó megállapításainak. Azonban a tudatos gyakorlás (deliberate practice), a 10 ezer órás szabály, sőt még az erősségfilozófia is csak látszólag mond ellent egymásnak. Erről írtam is tavasszal egy blogbejegyzést. 

Daniel Pink legújabb könyvét is meg kellett vennem természetesen, melynek címe Mikor. Amellett argumentál benne a szerző, hogy az időzítésnek milyen nagy jelentősége van. Bár jómagam nem szoktam klasszikus frontális előadásokat vállalni, kisebb csoportok előtt gyakran beszélek. Ezért szereztem be Győrffy Kinga Add elő magad című előadástechnikai tanácsadó könyvét, és bizony sok hasznos, gyakorlatias gondolatot találtam benne. Persze fejlődés csak akkor lesz belőle, ha a számomra releváns javaslatokat egyenként konkrét cselekvésbe forgatom.

Régóta szemezgettem vele, aztán megvettem, majd letenni alig bírva a Földközi-tenger partján mohón bezabáltam Yuval Noah Harari történész professzor Sapiens című rövid összefoglalóját az emberiség történetéről. Annak ellenére találtam felettébb izgalmasnak, hogy sose érdekelt ez a tudományág. Az ember viselkedésének megértéséhez azonban ugyanolyan nagy segítség lehet a történelemtudomány, mint a biológia (azon belül a neurobiológia), a humán-etológia és a pszichológia. Az év utolsónak betervezett könyve az ünnepi időszakra ugyancsak Hararitól származik, és már meg is vettem: 21 lecke a 21. századra.

Hátha sikerült felkelteni az érdeklődésedet valamelyik iránt. Jó olvasást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.