2018. március 8., csütörtök

Csinálj magadnak te is mastermind csoportot!

Érdekes élményben volt részem ma reggel. Az egyik ügyfelem “vendégzenészként” meghívott az úgynevezett mastermind csoportjuk e heti reggelijére. Hogy mi ez a csoport? Egy hét fős baráti társaság, kb. 35-45 év közötti üzletemberek, akik évek óta minden csütörtökön 7.45-től együtt reggeliznek. Jól olvasod. Minden héten. Vegyes a csapat: kis cég és nagy cég, hazai és multi, tulajdonos és alkalmazott, többféle iparágból. Van egy szabályrendszerük, ami szerint működik csapat. A reggeliknek előre meghatározott felépítése van. Minden résztvevő egy (stopperrel mért) háromperces beszámolóval indít arról, hogy az elmúlt egy hétben mi volt számára a legfontosabb tanulság, vagy ha nem volt ilyen, akkor bármi érdekesnek vagy fontosnak tartott gondolatot megoszthat a többiekkel. Ezután következik egy tematikus fő rész, melynek egyikük a témagazdája/előadója egy órás időkeretben. Alkalmanként külsősöket is meghívnak hasonló célból, havonta legalább egyszer (így kerültem oda én). Három fő kategóriába sorolható témakörökkel foglalkoznak:

  • vállalkozás, vezetés: önismeret, önképzés
  • magánélet, önfejlesztés: párkapcsolat, pszichológia, tudatos életvezetés, egészséges életmód
  • látókörtágítás: utazási beszámolók, érdekes tudományágak, új technológiák

A beszélgetés végén egy tízperces zárókörben mindenki elmondja, hogy érezte magát aznap. Aztán megy mindenki a dolgára.

Bár nekem is van ötletem arra, hogy mire jó ez az egész, a leghitelesebbnek mégiscsak azt tartottam, hogy megkérdezem a csapat tagjait, miért áldoznak viszonylag jelentős mennyiségű időt, meglepő gyakorisággal erre a programra. Komoly felelősséget viselő, elfoglalt vezetőkről van szó. Az alábbiakat osztották meg velem arra a kérdésre válaszolva, hogy mit ad nekik a csoport:

“Inspirációt olyan fejlődési témákban, amik érdekelnek: vezetés, építés, értékteremtés és -átadás. Új ismereteket olyan izgalmas területekről, amelyekkel valaki foglalkozik, és nekem is tágítja a látóköröm. Értékes és érdekes vendégektől kapott gondolatokat, más nézőpontokat akár ismert témákról is. Legfőképpen pedig egy biztonságos környezetet, ahol megoszthatom a szakmai sikereim, dilemmáim, kérdéseim, és őszinte visszajelzést kapok mindezekre.”

“Inspiráció, tanulás, tapasztalatcsere, támogatás, látókör tágítás, társaság, barátság.
  • Ha valaki tanult valamit, ami rá nagy hatással volt, akkor elhozza és megosztja (nem csak 3 percben, hanem akár egész reggeles témában).
  • Ha valakinek kérdése vagy elakadása van valamiben, akkor elhozza és segítjük.
  • Ha valaki érdekes embert ismer meg, akkor elhozza és megismerjük és talán mi is inspiráljuk.
  • Ha valakinek építő visszajelzésre van szüksége pl. prezentációhoz vagy termékötlethez, akkor elhozza és visszajelzünk.
  • Ha valaki kíváncsi, hogy egy témát ki hogyan lát, akkor elhozza és elmeséljük.
  • Ha a csoport elakad vagy valamiért lejtőre kerül, akkor őszintén szembe nézünk ezzel és együtt keresünk megoldást.”

“Olyan emberek vannak itt, akiktől rendszeresen inspirációt kapok azokban a témákban, amelyekben fejlődni szeretnék, ráadásul a rendszeres találkozás miatt ők egyúttal követik is a fejlődésemet, így nem csak a fejlődés beindításában, hanem a végig vitelében is kulcsszerepet játszanak. A közös értékrend alapvető nézeteimre épített mindennapi szituációkhoz ad támogatást, vagy épp rak helyre valami csökönyösséget.”

“Hasonló értékrendű, jó energiájú emberektől tanulhatok, akik életük minden területén egyre jobbá és harmonikusabbá teszik a kapcsolataikat.”


Így érzésre nekem elég nagy vállalásnak tűnik a heti rendszeresség, de mondjuk kéthetente vagy havonta már bárkinek beleférhet egy ilyen jellegű program. Szentül hiszem, hogy magas a ROI-ja.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Tamás!
    Úgy tapasztalaom, hogy egy vezetőnek gyakran egyedül kell szembenézni bizonyos kihívásokkal. Minél nagyobb a felelősség, annál kevesebben viselik, így a természetes kiválasztódás előidézheti a vezetői magányt a szervezetben. Ebben a csoportban segítjük egymást, hiszen így heten pont hétszer annyi helyzettel találkozunk nap mint nap. Jó egy olyan közegben lenni, ahol egyéni értékeink és kihívásaink nagyon hasonlóak. Vezetői csoportterápia, üzleti könyvklubb, szerevezetépítési szakkör :) üzleti trendeket követő hályogkovácsok és barátok is vagyunk már. Nekem ezt jelenti a csütörtök 7:45.
    Köszönjük, hogy eljöttél közénk. Vártunk mint a Bs-ben a Guns n Rosest ;)
    A.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, ez a 2. cikk a témában amit mostanában olvasok:
    (https://www.dalecarnegietraining.hu/blog/sikeres-mastermind-csapatok-titkai/)
    Én meg január 8-án indítottam el a legjobb barátaimmal az alábbi leírású FB csoportot:

    "A csoport célja, hogy az IT-s ismerősök egymás között baráti hangulatban megosszák a tapasztalataikat, ismereteiket, és összekössük a szórakozást a munkával.
    A tervek szerint rendszeresen (pl havi 1x) ülünk össze, ahol előre egyeztetett témáról folyna órákon át a beszélgetés, prezentációk, előadások."

    Azóta mindenki (végül kiegészültünk 8 főre) eladta h mit csinál a cége illetve ő maga milyen poziban van, összegyűjtöttük az érintett témákat (kb 60), és a szavazás alapján (kit mennyire érdekel ill. mekkora kompetenciája van benne) tematikus alkalmakat hozunk össze.
    Az első ilyen alkalommal a felhőkezelésről dumáltunk egy darabig, aztán inkább néztük a BL meccset és csak söröztünk... ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.