2016. október 24., hétfő

Tényleg leáldozott a pocsék vezetőknek?

Kép: Hivatali patkányok c. film
Egyre több cikket lehet olvasni arról, hogy a számos iparágban és munkakörben tapasztalható krónikus munkaerőhiány okán már nem nagyon engedhetik meg maguknak a cégek, hogy a vezetőik viselkedése és kompetenciahiánya miatt csapatostól hagyják ott őket az alkalmazottaik. Most már nem csak drága, hanem szinte reménytelen vállalkozás pótolni a távozókat, ha erre jelentős mennyiségben van szükség. Alig van mozgósítható betanított dolgozó, igen kevés a szakmunkás, lasszóval fogják a mérnököket, a programozók kegyeiért pedig már évek óta a nemzetközi munkaerőpiac is küzd. A felsőfokú (ha lehet, gazdasági) végzettségű, nyelveket beszélő, tényleg tanulni és dolgozni akaró fiatalokért is komoly a verseny a shared service centerek és a professzionális szolgáltatásokat nyújtó vállalatok részéről.



Ez utóbbi megállapításokat nem a médiából szerzett információk alapján tettem, hanem a saját munkám során folytatott beszélgetésekből szűrtem le, az ország nyugati és keleti felében, valamint a fővárosban.

Már szinte közhely (de ettől még nagyrészt igaz), hogy az emberek a vállalathoz mennek oda dolgozni, de a közvetlen felettesüket hagyják ott. Ha normálisak a munkafeltételek és korrekt szintű a jövedelem, akkor elsősorban a csapat, a hangulat, a fejlődési lehetőség és a vezetői viselkedés miatt dönt az emberek többsége a maradás vagy a távozás mellett. Magam is tapasztalom, hogy ahol erőteljesebben szorít a cipő és van a hazai menedzsmentnek valós döntési mozgástere, ott bizony a vezetői tevékenység minőségének magasabb szintre hozását már nem odázzák el tovább. Aki nem hajlandó ebben partner lenni, attól a vezetőtől elbúcsúznak.

Azt azonban még messze nem merném állítani, hogy leáldozott volna az alkalmatlan, fejlődni nem akaró, uram bocsá’ bunkó menedzsereknek. Ott viszont, ahol dúl a harc a tehetséges és/vagy tapasztalt és motivált kollégákért, már felismerték a vezetői színvonal emelését, mint a versenyelőny megszerzésének eszközét. A puszta túlélésért küzdő iparágak viszont sajnos a 22-es csapdájában vergődnek, a versenyszférán kívül pedig efféle nyomás nem érzékelhető, és nem is prognosztizálok ilyet még középtávon sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése