Ne a gyengeségeidet tákold, hanem az erősségeidből faragj profizmust!

Az iskola és a szülők részéről is jellemzően azok a területek kapják a legtöbb figyelmet a gyermekek eredményeiből, ahol alacsonyabb a teljesítmény, azaz nem négyes vagy ötös. A munka világában addig nem nagyon szól senki hozzád, amíg teszed a dolgod, de ha valami nem sikerül, vérnyúlként ugrik a főnök a torkodnak. Ahol van teljesítményértékelés, és foglalkoznak a fejlődésed kérdéseivel, szinonimaként használják a "gyengeséget" és a "fejlesztendő területet", ahol az utóbbi eufemisztikus módon fejezi ki, amiben a felettesed szerint bénázol. Nem meglepő tehát, hogy az emberek nagy arányban érzik úgy, mintha az iskoláik és a munkahelyeik ragacsos mocsarában gumicsizmát viselve vonszolnák magukat előre, miközben a hajcsárok rettentő módon csodálkoznak a stégről letekintve, hogy miért nem motiválhatóak gazellaként tovaszökkenni.

Ha valamilyen konkrét tevékenység egy természetes adottságunkra épülő erősségünk, akkor kifejezetten várjuk, hogy megkezdhessük, jó érzéssel tölt el, amikor végezzük, nem szívja ki belőlünk az életerőt (még ha fizikailag el is fáraszt), és vágyunk rá, hogy újra csinálhassuk. És még egy nagyon fontos ismertetőjele, hogy valamiben tényleg jó vagy: sokkal gyorsabban, kisebb erőfeszítés árán tudsz benne fejlődni, mint más dolgokban. Ahogy Dobay kollégám szokta mondani: attól még önmagában nem erősséged valami, hogy jól tudod csinálni. Ha képes vagy alaposan kitakarítani, de végigszenveded a délelőttöt és elmegy a kedved mindentől a végére, akkor a takarítás nem számít az erősségednek. Ha viszont a mindennapjaid jelentős részét olyan tevékenységek teszik ki, amiben erősnek érzed magad, mind a teljesítményeden, mind a munkakedveden meg fog mutatkozni.

De honnan tudod, milyen tevékenység számít igazán az erősségednek? Egyáltalán, milyen természetes adottságaid képzik az alapját azoknak az erősségeknek? Sajnos keveseknek adatik meg, hogy a szüleik, az iskoláik vagy a munkahelyeik segítségével fel tudják fedezni, miben igazán jók. Persze a kudarcok során sokat tanulhatunk arról, hogy mi nem való nekünk, és ha okosan használjuk ezeket az információkat, nem kínozzuk magunkat újabb és újabb fejreállásokkal, vagy az állítólagos (amit jól csinálunk, de nem érezzük jól magunkat benne) erősségeink területén elért kiégéssel. Sok-sok évnyi önismereti munkával egyébként felnőttként is rátalálhatunk a tényleges erősségeinkre, ami például az életközepi krízist sikeresen abszolválókra jellemző.

Nekem speciel 19 évesen, a gépészmérnöki karon sikerült rájönni végre, hogy nem reál, hanem humán beállítottságú vagyok… Azt, hogy a tudásátadáshoz van érzékem, harmadéves főiskolásként tudtam meg, de nem a tanáraimtól, hanem onnan, hogy a nyelviskolában, ahol a sulival párhuzamosan dolgoztam, egymás után kaptam a csoportokat. És 30 éves voltam, amikor először mondta nekem valaki hozzáértő (a Kossuth Kiadó tapasztalt szerkesztőasszonya, aki egyébként a Mindentudás Egyeteme könyvsorozatát is szerkesztette), hogy egész elfogadható szinten tudok írni, bár korábban sose gyakoroltam vagy tanultam. Vajon hogyan alakult volna az élet, ha mondjuk 15 évvel korábban, a középiskolában elkezdem fejleszteni az íráskészségemet? Magyartanáraim egészen biztosan forognak a sírjukban, hogy velük ellentétben nekem jelent meg nyomtatásban is szakkönyvem, e-könyveim pedig már összesen majd' 50 ezer letöltésnél tartanak...

A múlt héten volt végre alkalmam eljutni a Menedzsmentor-os kollégáim által tartott Strengthsfinder Workshop-ra, ami évek óta nem sikerült időpont-egyeztetési kihívások miatt. A program három fő részből állt. Először is megismerkedtünk az erősség-alapú munkavégzés koncepciójával, melynek a lényege, hogy a munkának nem kötelező szívásnak lennie. Ezt követően elvégeztük az öt legfontosabb természetes adottságunk feltárását a Gallup Strengthsfinder tesztjével, majd a következő napon feldolgoztuk a részletes riportot, ami alapján azonosítottuk azokat a konkrét tevékenységeket, amelyek erősítenek bennünket. Végül átgondoltuk, hogy miképpen tudnánk a napi munkánkat úgy alakítani hogy többet építhessünk az erősségeinkre, és hogyan kommunikáljuk az erősségeinket, hogy a feletteseink és a kollégáink is partnerek lehessenek ebben.

A legfőbb adottságaink és erősségeink beazonosítása egyébként nem csak egyéni szinten hasznos, hanem csapatban is. Akkor fog a csapat jól működni, ha a kollégák inkább kiegészítik egymást, mint egyforma erősségeikkel versengenek. A feladatok csapaton belüli elosztásakor könnyen előfordulhat, hogy az egyik ember szenved valamivel, ami másnak éppen az erőssége. Egy újraelosztás végeredményként mindenki többet tudja az erősségeit használni, ezáltal sikeresebb és boldogabb lesz a munkahelyen, magasabb csapatteljesítmény mellett.