2014. december 17., szerda

Használd az évrendező munkafüzetet, mert megéri!

Van egy csapat fiatal, Láthatatlan Egyetemnek hívják magukat, és életvezetési ismereteket adnak át kortársaiknak, ingyenesen. Ha még nem találkoztál velük, ne lepődj meg, hiszen láthatatlanok. Bár nem én vagyok a célcsoportjuk, tavaly ilyenkor kezembe akadt a 2014-es Évrendező munkafüzetük, amiről már akkor megállapítottam, hogy tök profi. Olyannyira, hogy magam is ezt használtam 2013-as évem értékelésére és az idei év megtervezésére.

Annak érdekében, hogy tényleg kemény próbatételnek tegyem ki az anyagot, csakúgy, mint az ikeás fotelt, amibe egy hidraulikus műfenék egymilliószor ül bele az áruházi vitrinben, két olyan célomat tettem 2014-ben a középpontba, amivel korábban végképp nem boldogultam. Most leírom, hogy miként alakult ezek tekintetében az év, de azt szeretném leszögezni, hogy nem önfényezési célból. Nagyon jól tudom, miben vagyok fényes, és miben ülök sötét homályban, szóval nincs szükségem enmagam ilyetén módon történő polírozására. Abban viszont hiszek, hogy két valós történettel másnak is kedvet tudok csinálni az évrendezéshez.


Arról már írtam az év közben, hogy rettentő puffancsnak éreztem magam januárban, 93 kilósan. Motivációm viszont nem sok volt a fogyásra, hiszen imádom a hasamat, szeretem a jó borokat és a társasági programokat, viszont egyáltalán nem kedvelek sportolni. Amit esetleg bírnék, azt meg körülményes megszervezni, főleg ilyen összevissza időbeosztás mellett. A munkafüzetben az év szavaként az "energiát" választottam, amit a sportosabbá és könnyebbé válásból reméltem. Az év elején megszabadultam három kilótól, és azt tartottam nyárig. Annyit mozogtam, hogy amikor ráértem, gyalog mentem a néhány kilométeres körön belüli ügyintézésre. Következő lépésként, nyáron bepróbálkoztam a kerékpározással, amire mindig felültem, amikor "csak" a lustaság szólt ellene (átlag heti 5x). Kajamennyiséget visszavettem, de semmi konkrét diéta vagy tiltólista. Esténként viszont saláta volt sajttal vagy sültekkel, és nem maradt el a fröccsözés a barátokkal. Az előrehaladást ebben az időszakban már heti rendszerességgel mértem, ami kulcsfontosságú elemnek bizonyult. Nyár végén 83 kiló voltam, most meg már csak 79 kg. Bicajhoz már hideg van, de különösebb erőfeszítés nélkül rá tudom magam venni 3-4 hónapnyi kondizásra, amíg nem jön a tavasz. Sajnálnám az eddigi eredményeket, a 14 ledobott kilót veszni hagyni. Negyven évesen is simán ment a dolog, egy év alatt. A cikk aljára betettem egyik kedvenc inspirációs videómat Arthur átváltozásáról, aki egy év alatt nálam ezerszer pocsékabb kiindulópontról jutott még jobb szintre.

A másik központi célom az volt, hogy szeretném összekapcsolni az írást és az üzleti munkatevékenységet. MIndeddig én úgy termeltem bevételt, hogy személyesen tartottam vezetőfejlesztő programokat, illetve korábban úgy is, hogy emellett más kollégák is dolgoztak a csapatban az előző cégünkben. Azt érzékeltem, hogy elég sokan olvassák a blogomat és az e-könyveimet, kapok is pozitív visszajelzéseket, de azt is tudom, hogy ezt a típusú alkotómunkát nincs értelme üzleti alapra helyezni ezen a piacon. Fogalmam se volt, merre induljak, de kitűztem azt is célként, hogy rátaláljak a megoldásra. Csak egy pár hónapot kellett várni, hogy megcsörrenjen a telefon. Tanult kollégám volt a vonal másik végén, és egy konkrét, de még akkor meglehetősen kiforratlan ügyféligényre választ adó munkába kívánt bevonni. Bár igen szkeptikus voltam a röviden vázolt elképzeléssel kapcsolatban, beugrott, hogy ez épp egy olyan lehetőség, ahol az írás és a munka összekapcsolódhatna. Sok ügyfélkonzultáción, ötletelésen, és igazi, lelkesítő alkotómunkán vagyunk túl azóta. Olyan típusú kreatív tevékenységben vehettem részt, amiről álmodni se mertem volna. Innovatív termékünk pedig bevezetés alatt áll az ügyfélnél, rövidesen arra is készen, hogy további érdeklődők számára is elérhetővé tegyük.

Még egy apróságnak tűnő, de nagyon fontos elem, hogy az aktuális dilemmáimat bevittem azokba a vezetőképző csoportokba, ahol éppen a coaching alapjait tanítottam. Akár demonstráció során coacholtak engem, akár a kellő létszám pótlására kiscsoportos gyakorlatban vettem részt, ezeket az élő témákat hoztam be. A módszert éppen csak tanulgató résztvevők meglepően sokat segítettek nekem, hogy mindig továbblendüljek az adott ponton.

Én már alig várom, hogy 2015-öt is évrendezhessem, természetesen a munkafüzet segítségével. És te? Továbbra is csak álmodozol, hogy mit "kéne" csinálni, vagy inkább megtervezed a jövődet?

Végül Arthur, ahogy ígértem:

3 megjegyzés:

  1. Már csak egy pár kérdés van:
    Honnan és hogyan lehet megszerezni a füzetet?
    Hogy kell használni?

    VálaszTörlés
  2. A cikkben lévő linkről lehet letölteni, de ide is bemásolom: http://2014.lathatatlanegyetem.hu

    A dokumentumban elmagyarázzák a használatot, de alapvetően kérdéseket kell átgondolni és leírni a válaszokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így jár aki előbb kérdez, aztán néz... :(

      Bocsi! :) És köszönöm a linket! :)

      Törlés