2014. november 12., szerda

Miért nem dobják el a szemetet, és miért nem lopják el a fúrót?

Ha megkérdezik, hogy Svájcban vajon miért nem dobálják szanaszét a szemetet az utcán, valószínűleg az is azt vágja rá, hogy "benne van a kultúrában", aki nem Fons Trompenaars vagy Geert Hofstede szellemi emlőin cseperedett fel. Elsősorban nem azért járnak el így, mert vaskos a bírság, vagy mert félelmetes a parkőr szúrós botja.

Amikor Jean-Francois Zobrist évtizedekkel ezelőtt átvette a francia családi tulajdonban lévő autóipari beszállító FAVI irányítását, gyökeresen más vállalati kultúra kialakítását tűzte ki célul. Olyat, ahol megbíznak az emberekben, annak ellenére, hogy nem űrkutatókról volt szó, hanem hétköznapi betanított és szakmunkásokról. Még valamikor az elején megfigyelte, hogy az egyik kolléga hosszasan várakozik egy cserealkatrészre, mert a raktáros más ügyben távol volt. Gyorsan kiszámolta, mekkora veszteség termelődött épp, aztán leverte a lakatot a raktárról és új rendszert vezetett be. Bárki bemehetett alkatrészért, csak be kellett írnia a füzetbe az elvitt anyagot az újrarendelés miatt. A módszer működött. Történt egyszer, hogy valaki mégiscsak ellopott egy fúrót. Zobrist válaszút elé került: vagy elkezd bekeményíteni emiatt az egy tolvaj miatt, potenciális bűnelkövetőnek tekintve mindenki mást, vagy marad a rendszer. Mivel megütötte a dolog, készített egy nagy feliratot a raktárba, miszerint elég nagy hülyeség ellopni a fúrót, mert eddig is bárki kölcsönkérhette a kéziszerszámokat a hétvégére. Ez elég is volt, nem történt több visszaélés. A kultúra szép fokozatosan átalakult, persze nem csak ettől az egy intézkedéstől, hanem sok másiktól, amelyek mögött az a filozófia volt, hogy mindenkiben megbízunk, viszont cserébe felelősségvállalást kérünk.


Sajnos nap mint nap megfigyelhetjük, hogy a néhány százalék élősködőre vagy kutyaütőre tervezik a szabályokat, az egyébként becsületes többség meg kínlódhat. Elég ha rátekintünk a rendszerváltás óta eltelt 25 év adóztatási gyakorlatára. Vagy akár olyan, közelmúltbeli intézkedésekre, mint az egész napos iskola kötelezővé tétele: mivel egy szűkebb réteg délelőttre se megy be, mindenki más maradjon ott délután is, függetlenül attól, lenne-e jobb ötlete.

Vezetőként nagyon fontos feladatod (lenne) a kultúra formálása. Saját érdekedben, hiszen a te munkádat könnyítheti meg.  Egy sürgető határidő előtti este ugyanis nem azért maradnának bent késő estig a kollégák, vagy vinnék haza a munkát, mert félnek tőled, vagy a bónuszuk elmaradásától, hanem azért, mert nem szeretnének ülepet csinálni a szájukból a vállalásukkal kapcsolatban, vagy felelősséget éreznek a külső vagy belső ügyfeleik felé.

Gyakorlatilag minden szervezetben, ahol az utóbbi években vezetőképzéssel közreműködtem, kultúraváltás vagy kultúraépítés folyik. Tapasztalataim szerint egy ilyen folyamat legalább három év kemény munka. Ki kell dolgozni a jövőképet és a követendő értékeket, majd pedig következetesen beépíteni azokat a napi gyakorlatokba, működésmódokba, konfliktuskezelésbe, döntéshozatalba, a kiválasztási folyamatba, és így tovább. Aztán jönnek a botlások, a nehézségek, a próbatételek. De megéri, mert a kitartó munka meghozza gyümölcsét, és a kultúra elvégzi helyettünk a vezetői munka egy részét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.