2014. március 31., hétfő

Most még nem tudom, de majd kitaláljuk

Lehet, hogy meg fogsz lepődni, de szerintem az a gyenge vezető, aki mindenre tudja rögtön a választ, illetve az, aki minden helyzetre a saját válaszát erőlteti. Az erős vezető képes elfogadni a bizonytalanságokat, el meri mondani, hogy az adott problémára még nincs meg a megoldás. Abban viszont szentül hisz, hogy közösen meg fogják találni.

Egyik ügyfelem olyan ágazatban vezet céget, ahol a folyamatosan változó, kiszámíthatatlan szabályozási környezet könnyen el tudja lehetetleníteni a munkájukat. Könnyű válasz lehetne, hogy a cég felét elküldi, amikor épp nem tudnak dolgozni, de nem akar pár évente újraépítkezni, a jó embereket elengedni. Azt mondta, nem baj, hogy még márciusban nincs meg az új stratégia, de május végére feltétlenül ki fogják találni a helyzethez alkalmazkodás mikéntjét.


Egy másik ügyfelem teljesen más területen irányít vállalatot, hasonlóan drasztikusan változó, kiszámíthatatlan környezeti keretek között. Tavaly egy fél éven keresztül kellett úgy teljesítményt kihozni a kollégákból, hogy fogalmuk sem volt, milyen következményekkel jár a második félévtől gyökeresen megváltozott játékszabályok mentén rájuk kényszerített működés. Felkészültek, amennyire tudtak, de mást ő sem tudott mondani, minthogy fokozatosan hozzá fognak alakulni a megváltozott környezethez, és ott is eredményesen fognak dolgozni.

A harmadik ügyfél zöldmezős ipari beruházást valósított meg. Amikor az üzemben elindult a gyártás, sokan panaszkodtak, hogy mennyi probléma van, mi minden nem működik megfelelően. Az igazgató azt mondta nekem, és persze legfőképp a kollégáknak, hogy az elején arra kell koncentrálni, hogy elinduljon a szekér. Aztán szép fokozatosan helyre fogják tenni a dolgokat. Pár évvel később látom, ahogy ez meg is történik. Egyre tisztább a működés, egyre jobb a csapat minősége. Éveken keresztül kellett azonban egyensúlyozgatni egy olyan kötélen, amiről a vezető maga is tudta, hogy messze van a tökéletestől. A napokban említette, hogy most is folyamatosan erősíti a kollégákban, hogy ne ragadjanak meg a panaszkodásban, hanem tegyék a dolgukat, kommunikálják a javaslataikat, keressék meg közösen a megoldásokat.

A vezető igen fontos képessége, hogy tudja kezelni a bizonytalanságot, saját magában is, és amennyire lehet, az embereiben is. Ehhez szükséges a jó sok tapasztalat a problémamegoldásban, egy nagy adag magabiztosság, hit a kollégákban, valamint őszinte és hiteles kommunikáció a munkatársak felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.