Akkor most kinek is stresszesebb az élete?

Tegnap volt a 29. Fórum a  KPMG Akadémián (leánykori nevén Harvard Fórum), melyet a Vodafone magyarországi elnöke, Dr. Beck György moderált. A fórum témáját egy tavalyi Harvard Business Review blogbejegyzés adta, amiről egyébként én is írtam korábban a Tudatos Vezetés blogon: vajon a felső vezetőknek vagy a középvezetőknek stresszesebb az élete? A cikk, melynek lényegét itt el lehet olvasni, azt állítja egy Stanford-os kutatásra hivatkozva, hogy a felső vezetői stresszt nagy mértékben kompenzálják olyan jutalmazó tényezők, mint a státusz, a jövedelmi szint, a menedzserszerződésük okozta biztonság és az autonómiájuk mértéke. Így, összehasonlítva a középvezetőkkel, a közhiedelemmel és saját meggyőződésükkel ellentétben kevésbé vannak kitéve a stressz destruktív hatásának - vonható le az írásból.

Nem jegyzeteltem sajnos, így a sok értékes hozzászólást itt nem fogom tudni visszaadni, viszont magam is továbbgondoltam a dolgot. Az első megállapításom az volt, hogy tapasztalataim szerint a középvezetők stresszterhelésének jelentős részéért maguk a felső vezetők a felelősek, tisztelet a kivételnek. Itt nem a teljesítményszükséglettel kapcsolatos nyomásra gondolok, ami természetes, hanem a felettes viselkedéséből, működéséből fakadó tényezőkre. Mindazokra, amiket a felső vezető tesz, vagy éppen elmulaszt, ami az alatta levő szervezetet felesleges nyomás alá helyezi. A vezetőnek ugyanis sokkal inkább az lenne a dolga szerintem, hogy az általa vezetett csapatot segítse, támogassa és motiválja az eredmények elérése érdekében, és ne az emberek kedvét szegje vagy elbizonytalanító szorongást okozzon köreikben.

Második megfigyelésem, ami kapcsolódott néhány hozzászóláshoz, hogy számos sikeres felső vezető számára nem a teljesítménykényszer okoz stresszt, hiszen többségük siker- és eredményorientált. Sokkal inkább megesik, hogy a mindennapokban előforduló etikai dilemmák stresszelik a top menedzsereket. Azt ugyanis nem tudják delegálni. Az etikus döntések mellett viszont azt is mérlegelniük kell, hogy felelősek munkatársaik fizetéséért és további foglalkoztatásáért is - tette hozzá egy sok éve vezérigazgatóként dolgozó résztvevő.

Közben az is eszembe jutott, hogy nem túl sok értelme van összehasonlítani különböző csoportokat a rájuk nehezedő stressz tekintetében. Nem az a kérdés ugyanis, hogy hány kiló stressz jut a nyakukba, hanem az, hogy (1) mekkora csapást mérhet az adott fenyegetés az illetőre, és (2) milyen megküzdési képességgel rendelkezik az ember.

Vajon ki van nagyobb stressz alatt: a hazai vezérigazgató, akinek ki kell magyaráznia a globális menedzsmentnek, hogy 100 millió Ft veszteséget kellett elkönyvelni a tavalyi évre, szemben a tervezett 50 millió Ft nyereséggel, vagy az a beosztott dolgozó, akit az fenyeget, hogy elvesztheti havi 150 ezer Ft jövedelmét, amiből egyedül tartja el családját és fizeti lakáshitelét? Én a másodikra szavazok, függetlenül a kérdéses összeg mértékétől.

Igencsak eltérő, hogy milyen jól tudják kezelni az egyes emberek a számukra kiutalt stresszkeltő tényezőket. Ismertem olyan idős embert, akit mérhetetlenül felzaklatott, ha pár havonta egyszer a saját, egyébként békés és szerető családtagjaihoz hívták meg egy ebédre. Egy óra múlva már azon idegeskedett, hogy mikor mehet már haza. Pedig nem volt lelki beteg, simán megéltek a feleségével a nyugdíjukból, nem voltak kielégítetlen vágyaik, nem volt semmi teljesítménykényszer, családtagjaik pedig boldogan és békében éltek. Oka nem volt a stresszelésre, mégis, a legapróbb kimozdítás a saját megszokott működéséből alaposan kiborította. Mások pedig sztoikus nyugalommal tudják szemlélni az élet jelentős viharait, vagy olyan csapásokból tudnak több alkalommal is újraépítkezni, amiből egy is végzetesen földhöz vág egyeseket.

Nyílván a stresszel való megküzdés képessége egyrészt alkati és szocializációs kérdés: valakinek könnyebb, valakinek nehezebben megy. Másrészt viszont tanulható, igenis lehet fejleszteni az ellenálló képességet. Azok az emberek, akik kiegyensúlyozottabb életet élnek, azaz a munkájuk mellett a család, a barátok, a kultúra, a sportolás, az intellektuális tevékenység és a spiritualitás is helyet kapnak, valamint egészségesebb életmódot folytatnak, könnyebben tudják tolerálni a kívülről jövő nyomást. Akik kicsit nyitottabbak ilyenekre, azoknak segíthetnek olyan módszerek is, mint a relaxáció vagy a meditáció. Mivel a vezetők egyik legjellemzőbb stresszkeltő tényezője az időnyomás, az egyén számára jól működő időgazdálkodási gyakorlat megtalálása nagy segítség lehet. Utolsóként, de nem utolsó sorban említem, hogy a személyközi stressz csökkentésére számos lehetőség van az interperszonális készségek és kommunikáció fejlesztésével. Ahhoz viszont az a kiindulópont, hogy a vezető szembenézzen a tényekkel, miszerint van még tere a saját fejlődésüknek.