2012. december 25., kedd

Vagy inkább húzzam le a rolót január elsejétől?


Tavaly télen volt alkalmam részt venni Dr. Margitay Tihamér professzor döntéshozatallal kapcsolatos képzésén, ahol saját bőrünkön sikerült megtapasztalni, milyen sok tipikus hibát vétünk különféle helyzetek mérlegelésekor. Ennek ellenére rendíthetetlenül hiszünk saját ítélőképességünkben. Az üzleti élet menedzserei többnyire úgy gondolják, hogy döntéseiket racionális alapon hozzák. Mi sem áll ennél távolabb a valóságtól. Aki nem hiszi, olvassa el a magyarul nemrég megjelent Gyors és lassú gondolkodás c. könyvet Daniel Kahneman-tól, aki bár pszichológus, Nobel-díját a közgazdaságtan területén érdemelte ki. Ez is egy olyan könyv, amiben több gondolat van, mint öt másikban.

A könyv túlzott magabiztosságról szóló fejezetében Kahneman kifejti, hogy sokkal több minden múlik a szerencsén és a véletlenen, mint amennyit az ember szeretne elfogadni. Állandóan keressük az oksági viszonyokat, próbálunk egyszerű, de gyakran megalapozatlan magyarázatot adni a történtekre. A korreláció önmagában még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az egyik tényező lenne a másik kiváltója.


Amikor vezetőket szeretnénk fejleszteni, arra építünk, hogy "beazonosíthatók a jó vezetési módszerek, és a jó módszereknek köszönhetően jó eredmények születnek. Mindkét kijelentés eltúlzott." - állítja Kahneman. Nagyon megérintett ez a határozott megfogalmazás. Magam is sokat rágódom ezen a témán. Amíg az ember kevés információval rendelkezik, hajlamos azt feltételezni, hogy a dolgok egyszerűek és elegendő egy-két modellt követni a sikerhez. Aztán ahogy bővül a tudásunk, egyre kevésbé tesz az ember markáns kinyilatkoztatásokat a siker zálogáról. 

Az elmúlt négy évben vagy kétszáz könyvet elolvastam, köztük sok volt a vezetéssel kapcsolatos írás. Magam is megfigyeltem, amit a szerző idéz Philip Rosenzweig: The Halo Effect c. könyvéből, miszerint az üzleti irodalomnak két tipikus műfaja van, és ami egyébként kielégíti az emberek bizonyosságra való igényét. Az egyik a vezetők és cégek felemelkedésének, sikerének, esetleg bukásának történetei, a másik a sikeres és kevésbé sikeres cégek közötti különbségek alapos vizsgálata (Jim Collins, Tom Peters, stb.). A dicsfényhatás miatt viszont könnyen előfordulhat, hogy fordítva érzékeljük az oksági viszonyokat, így inkább a megértés illúzióját tapasztaljuk, nem a megértést.

Kahneman persze nem vitatja, hogy a vezetői képességek befolyásolják a vállalati teljesítményt, de állítja, hogy sokkal kisebb mértékben, mint ahogy azt gondolják. Ha tökéletes világról beszélnénk, két hasonló cég összehasonlítása esetén a jobb vezetővel rendelkező vállalatok minden esetben jobban teljesítenének. Ha a vezető személye semmit se számítana, az esetek felében a gyengébb vezető cége szerepelne jobban. A szerző szerint legjobb indulattal is maximum 0.3 a korreláció egy cég vezetőjének adottságai és a cég sikere között, annyi minden más is befolyásolja egy vállalat eredményességét. De így is csak az jönne ki, hogy a hasonló vállalatok összevetésénél a párok 60%-ában irányítja az erősebb vezető a jobbik céget. Tehát nem túl nagy az eltérés az 50-50%-hoz képest, ami a véletlenszerű találgatással is elérhető. Azt viszont ő is hozzáteszi, hogy a siker esélyének 1:1-ről 3:2-re való emelése azért jelentős előnyt produkál.

Na mi legyen akkor? Érdemes-e a vezetőket fejleszteni, ha nem lehetünk túlzottan bizonyosak sem a jó vezetési módszerekben, sem a módszerek és az eredményesség közötti egyértelmű oksági összefüggésben? Vagy inkább húzzuk le a rolót és tenyésszünk selyemhernyót?

Nem húzzuk le. Annak ellenére, hogy a könyv ezen része elbizonytalanító, engem mégis megerősített. A saját kételyeimet egy tapasztalt megismeréskutató szájából hallottam, tehát ezek szerint reális és jogos volt a hiányérzetem. A vezetés és a vezetésről szóló tanulás nem azt jelenti, hogy kritika nélkül megfőzzük, amit a receptben leírnak. A vezető azért bővíti ismereteit és tapasztalatát, hogy szélesedjen az eszközkészlete, amit alkalomadtán elővehet. Olyan viselkedésformákkal érdemes felruházni őt, amelyek terén széles egyetértés mutatkozik a különféle elméleti és gyakorlati szakemberek körében, illetve ezen túl az eltérő teóriákat és véleményeket is jó ötlet megismerni. Csodákat és óriási áttöréseket önmagában ettől még ne várjunk, de a fent említett, szerény mértékben azért várhatóan pozitív hatást fog gyakorolni a teljesítményre, ha a vezető kompetenciája nő.

Egyre többektől hallom, hogy kedvező gazdasági környezetben "bármilyen hülye" is sikerre tud vinni egy céget (persze szerintem ez is erős túlzás). Nem véletlen, hogy a hazai növekedés időszakában rengeteg olyan céges sikertörténet valósulhatott meg, ahol a vezető(k)ről biztosan nem lehetne megmintázni az ideális menedzser szobrát. Tartós szembe szélben, hosszú ideig vadabb vizeken hajózva már viszont erőteljesebben megmutatkozik, hogy ki tudja a legénységet motiválni és megtartani, a kitűzött célokat elérni és a változó környezetben fennmaradni.

Kellő szerénységgel tehát továbbra is igyekeznünk kell bővíteni a tanulni kívánó vezetők ismereteit és viselkedés-portfólióját, bízva abban, hogy a kevésbé kontrollálható, de nagyon erőteljes befolyásoló faktorok (pl. szerencse) mellett a vezetői kompetencia erősödése hozzáad a megbízó cég versenyelőnyéhez.

2 megjegyzés:

  1. Hú, ez nagyon elgondolkodtató volt...

    Szerintem a legtöbb vezető (na jó, legalábbis azok, akik nincsenek eltelve saját nagyszerűségüktől) igenis küzd kétségekkel, hogy amit tesz, elég e, hogy vajon nélküle is működik e a cég...

    Jó esetben működik, hiszen ez kell legyen egy vezető egyik legfőbb célja: kialakítani az "önjáró" szervezetet. Az ezt megelőző időszakban, a válságokban, a krizishelyzetekben szükséges a vezető felkészültsége, tudása, hiszen neki kell meghoznia azokat a döntéseket, melyek a kedvezőtlen folyamatokat megfordítják.

    Ugyanakkor, ha a vállalat pályára állt - legyünk őszinték - a hétköznapok eredményei sokkal kevésbé múlnak a felsővezető képességein, mint a végrehajtók értékrendjén, elkötelezettségén. És itt egyetértek Anitával, hogy ilyenkor az "apró" különbségek döntenek két cég sikerei között.

    Mondjuk ki: nincs recept a sikerre. DE! - és ebben 100%-ig biztos vagyok - a vezető tudatossága, mindenképpen elengedhetetlen hozzávaló, ha próbálkozunk a sikeres recept összeállításával.

    AB

    ui: Karácsonykor publikálni? Tamás, ne már.... :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem egy egyszerű gyakorlati példa jut erről eszembe..
    Amikor egy üzletsoron a konkurenciák versenyznek egymással, nem annak az üzletnek megy a legjobban, ahol a legtöbb volt a pénzügyi ráfordítás és még csak nem is az, amelyik körültekintően minden lehetőséget kiaknázott, hanem az, ahol rugalmasan alkalmazkodnak a mindennapi igényekhez és változásokhoz.
    Annak idején, amikor egy szezonális üzletet vezettem, a szomszéd üzlet tulajdonosa ott toporzékolt nálam naponta, hogy hogyan lehet az, hogy ő 10x annyit fordít az üzletre és még a dédapja is sikeres vállalkozó volt..
    Én pedig oda megyek egy "sufnival" (faház), aminek az értéke kevesebb volt a havi bevételemnél is és kígyózik a sor az üzletem előtt, nála pedig sokkal jobb körülmények vannak és senki nincs szinte egész nap..
    Mondtam neki, hogy én reggel 7h-től este 19h-ig mosolygom mindenkire és ha az otthonról hozott ebédjét kell melegíteni a vendégnek, akkor is a rendelkezésére állok, zokszó nélkül.
    Továbbá az öreg néninek nem úgy köszönünk, hogy "Jó napot kívánok", hanem Csókolom..
    Hogy miért? Azért, mert az sokkal közvetlenebb megszólítás..
    Na és nem a forgalmat számoltam napközben, ha akadt némi szabadidőm, hanem az asztalokat, székeket törölgettem és készítettem elő mindent előre, hogy minél gyorsabb legyen majd a kiszolgálás, ha áll a sor.
    Kitapasztaltam, hogy a gyorsaság az egyik legfontosabb tényező a nagy melegben.

    Mindenkihez volt egy kedves szavunk és tiszta szívből örültünk, minden egyes hozzánk betérő vendégnek.
    Szeretni kell mindent amit az ember csinál, bármilyen munka legyen is az, egyébként nem megy.
    Erről ott és akkor győzödtem meg, amikor 20 évesen, 3 db asztallal és egy "sufnival" kezdtem el szerencsét próbálni..
    Inkább ettek az én bodegám előtt állva a forró napsütésben, mintsem a fedett terasz alatt és a kényelmes fotelekben, ugyanannyi áron...

    Így valószínűnek tartom, hogy a selyemhernyót sem tudná bárki értékesíteni, ahhoz is kell valami plusz, pláne ha már többen is azzal kereskednének.:)
    Krizsán Anita

    (jav.)

    VálaszTörlés