2013. január 2., szerda

Jobb vezetők, jobb világ


Előző bejegyzésemben azt feszegettem, hogy vajon a jobb vezetők tényleg sikeresebbé teszik-e a szervezeteket. A kérdést azonban nem csak erről az oldalról érdemes megvizsgálni. A vezetők jelentősen befolyásolják a nekik dolgozó emberek életminőségét, pozitív és negatív irányban egyaránt. Ha tehát valaki nem  biztos benne, hogy üzleti érdekből szükséges jobb vezetővé válni, a befolyásolási körében élő emberek szempontjából feltétlenül megfontolandó.

A vezető viselkedése legalább kétféle erőteljes hatást gyakorol a kollégákra. Bizonyos dolgokkal el tudja venni a kedvüket a munkától, más dolgokkal pedig elő tudja segíteni, hogy az emberek bevonódjanak, amitől gyorsan és értelmesen telik a munkanap. A viselkedés ezen két köre jól elkülönül egymástól. Attól, hogy a vezető nem üvölti le valakinek a fejét, az illető még nem lesz lelkes, legfeljebb a kedve nem megy el. És hiába vannak izgalmas feladatai és komoly eredményei, ha mondjuk a babérokat mindig a vezetője aratja le, az elrontja a kedvét. Azt pedig nehéz vitatni, hogy az emberek elkötelezettsége és motivációs szintje hatással lesz a szervezeti eredményekre is.


Nézzünk néhány példát arra, hogy milyen vezetői viselkedés veszi el a kedvet:
  • Tiszteletlen beszéd
  • Nulla szabadságfok, robotként kezelés
  • Agyonellenőrzés, munkatárs tarkóján lihegés
  • A főnök-beosztott viszony kihangsúlyozása
  • Csak a vezetőnek lehet igaza
  • Nem kíváncsi a munkatárs véleményére
  • Csak azzal foglalkozzon a kolléga, ami rá tartozik
  • Kivételezés
  • A potyautasoktól nem szabadul meg, nem vállalja fel a konfliktusokat
  • Nem tartja be az ígéreteket
  • Nem ismeri el, ha hibázott vagy megváltozott a véleménye
Pár példa a kedvet meghozó viselkedésekre:
  • Széles körű informálás, képbe helyezés
  • Bevonás a célok kitűzésébe
  • A lehetőségeken belül minél több dologban maga dönthessen
  • Saját megoldások kitalálása, ezáltal sikerélmény, fejlődési lehetőség
  • Időt szánni négyszemközti beszélgetésekre
  • Biztatás, megerősítés
  • Vélemény meghallgatása
  • Ad-hoc és rendszeres, tervezett visszajelzés a munkával kapcsolatban
  • Tudatos foglalkozás a fejlesztéssel
  • Segíteni értelmet találni a munkában, összekapcsolni a személyes és a szervezeti célokat
  • Odafigyelni az egyének eltérő motivátoraira
  • Dolgozni egy jó közösség kialakításán

Persze mindkét listát hosszasan lehetne sorolni, ezek jutottak eszembe pár perc alatt. Ha vezetőként sikerül az emberek kedvét inkább meghozni, mint elvenni, nap mint nap tudjuk az ébren töltött idejük jelentős részét minőségibbé tenni. Az örömmel végzett tevékenység jobb eredményeket hoz. A munkavégzés folyamata fejleszti a kompetenciákat, míg a siker a magabiztosságot növeli. A kompetens és egészséges önbizalommal rendelkező emberek nagyobb eséllyel élnek elégedett, boldog életet.

Sok vezető keresi az értelmet a munkájában, különöse a "mid-life crisis" időszakában, amikor már annyira nem éhes az üzleti sikerre, és amikor már nem lelkesíti annyira a profittermelés vagy a karriercsinálás. Nagyszerű lehetőség például, ha a vezető munkájának értelme mások eredményesebbé tétele, fejlesztése, hozzásegítése egy boldogabb, értelmesebb élethez. Itt az új év, 2013-ban ki lehet próbálni!

3 megjegyzés:

  1. Na ezek alapján minden vezetőt minősíttetnék.
    Csak pipálás: megvan-nincsmeg.
    Hasznos lenne!

    Zoli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legjobb, ha ezt magunkkal kezdjük. Látok több területen fejlődési szükséget az életemben.

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.