2012. augusztus 21., kedd

Egy vödör espresso


Nem nagyon értettem, amikor a Starbucks kapcsán arról beszéltek, hogy micsoda kiváló minőségű kávét adnak ott, és nagy sorok álltak az üzletek előtt. Mint az olasz espresso kedvelője, nehezen tudtam elképzelni, hol érződik az a fene nagy minőség fél liter papírpohárban felszolgált tejeskávéban, amit még egy adag vaníliás vagy mogyorós cukorsziruppal felturbóznak. Amikor Budapesten megjelentek, eszembe se jutott volna odamenni, de aztán párszor ott beszéltek meg velem találkozót. A helyeket egyébként kellemesnek találtam, valóban nagyon alkalmasnak informális beszélgetésekhez vagy munkamegbeszélésekhez. A termékek jó minőségűek voltak, bár nem indokolta semmi számomra a másfélszeres árakat egy hasonló más üzlethez képest. Lehetett kapni egyébként normálisan felszolgált olasz espressot is, amiről megállapítottam, hogy rendben van, nem esett le tőle az állam, de oké volt.

Már régóta vadásztam Howard Schultz könyvére, aki leírta, miképpen építette fel a Starbucks birodalmat. Magyarul Sztárkávéház címen jelent meg, a könyvesboltokban már nem lehet kapni, de a HVG kiadó webshopjából meg lehetett rendelni. Schultz élettörténete is benne van születésétől, aztán a kávéba szerelmesedett tanárok által alapított eredeti vállalat sztorija 1971-től, majd az ő bekapcsolódása, a cég kivásárlása 1988-ban, tőzsdére vitele 1992-ben, és a dinamikus növekedés egészen 1997-ig.


A könyv befejezése után kíváncsi voltam, mi történt ezután. Hát az utóbbi 15 évben is folytatódott a brutális növekedés, most közel 20 ezer kávézót üzemeltetnek a világban, ebből kb. 40% az USÁ-n kívül. A nemzetközi terjeszkedés során nem feltétlenül azt tették, mint otthon, hogy sorban nyitogatták a boltokat, akár minden munkanap egyet-egyet, hanem megvásároltak működő kávézóláncokat. Egyedül 2008-2009-ben volt némi megtorpanás, amikor is a rosszul teljesítő 5% üzletet bezárták. Schultz 8 évre átadta a kormányrudat, majd 2008-ban visszatért a vezérigazgatói székbe. 2011-ben megírta a tapasztalatokat egy újabb könyvben, de azt még nem olvastam.

Számomra érdekes, hogy azért emelkedett ki a jó minőségű kávéval annak idején a Starbucks, mert az USÁ-ban alapvetően világos pörkölésű, gyenge minőségű kávét ittak az emberek. Céljuk az volt, hogy olaszos, sötét pörköléssel, kiváló kávé fogyasztását terjesszék el. Most már értem, miért nem estem hasra az espressojuktól, hiszen eddig is ilyet igyekeztem iszogatni. Aztán szép lassan az amerikai fogyasztói igényekre válaszul, komoly dilemmák sorozatán keresztül kezdtek egyáltalán fel is szolgálni a kávét (korábban csak szemes kávét árultak az üzletek), papírpohárban adni elvitelre (bár maguk is úgy vélték, hogy porceláncsészében a legjobb az íze), különféle szirupokat beletenni, és hát feltételezem, hogy az USÁ-ban szokásos, egyre nagyobb űrtartalmú poharakban árulni az italokat. Szóval a minőség, mint kontraszt leginkább az Egyesült Államok piacára volt igaz. Ennek ellenére dőltek az emberek a világ minden pontján nyitott kávézókba. Végülis jó terméket kaptak és kellemes helyen fogyaszthatták el azt.

A szerző nem akar okoskodni, hogy miként kell egy céget vezetni. Egyszerűen őszintén leírja a saját szemszögéből a vállalat rendkívül gyors növekedését egy néhány üzletből álló helyi cégből a világ legnagyobb kávézóhálózatává. Vezetési szempontból is van néhány érdekesség, tanulság. A legfontosabb talán a munkatársak iránti tisztelet hangsúlyozása, ami végigvonul a könyvön. Ez megnyilvánult abban is, hogy némileg jobban fizettek az átlagnál, minden dolgozóra kiterjesztették a részvényopciót, és természetesen leginkább a mindennapi vezetői viselkedésben. Szívvel és lelkesedéssel vezették a céget, volt olyan jövőkép, amivel tudtak azonosulni az emberek. A jövőkép és a vállalati értékrend által meghatározott szervezeti kultúra adta a biztos keretet a mindennapokhoz, valamint a kávé iránti szenvedély kötötte össze az embereket. Ezen belül Schultz igyekezett felhatalmazást adni a vezetőknek és a munkatársaknak a saját területükön, hogy a célok tükrében maguk tudják kiválasztani a következő lépéseket. Ez saját bevallása szerint nagy belső erőfeszítést igényelt, hogy ne csak a saját elképzeléseit valósítsa meg, vagy ne söpörje le az asztalról mások gondolatait. Számos alkalommal bizonyította az élet, hogy jól cselekedett, amikor nálánál okosabb vagy egyes területeken tapasztaltabb emberekkel vette körbe magát. Emellett egyszerre volt jövőképalkotó és figyelt oda bolti szintű történésekre. A minőség iránti elkötelezettsége folyamatosan tetten érhető volt a fontos döntésekben. Nagyvállalatként is tudatosan próbáltak a kis szervezetek előnyös tulajdonságaiból elemeket megtartani, és folyamatosan egyensúlyozni a hosszú távú, értékalapú gondolkodás és a Wall Street által megkövetelt rövid távú fókusz között. Folyamatosan törekedtek az innovációra és a megújulásra, és több példát is említett az alulról jövő, később nagy sikereket hozó kezdeményezésekre (zenei válogatások kiadása, Frappuccino, stb.). Persze a hatalmas világcéggé válás meghozta a kritikusokat is. Őszintén szólva magam is előítéletes voltam velük szemben. Minek kéne nekem amerikai McStarbucksban kávézni itthon? Érdekes, hogy ha nem látja az ember a történetet, mennyire más szűrőn keresztül tekint a dolgokra. Még be se mentem, már utáltam. Mégis, a szakmai szövetségünk elnökségi üléseit is az egyik üzletükben tartjuk az utóbbi időben, mert kifejezetten alkalmas rá.

Na megyek, iszok egy kávét.

1 megjegyzés:

  1. Szia!

    A témában érdemes elolvasni Carmine Gallo uj Jobs könyvét.
    Sokat hivatkozik benne Schultz-ra.

    zoli

    VálaszTörlés