2012. augusztus 16., csütörtök

A hitelesség két egyszerű eszköze


Ismét felújítási munkálatokra adtuk a fejünket, hogy legyen mivel szórakoztatni magunkat idén nyáron. A jó és kevésbé jó tapasztalatok adták az ihletet a mai bejegyzéshez. A vezetésben, az értékesítésben, és persze az üzletben általában kiemelt fontosságot tulajdonítanak a hitelességnek. Többek között két pofonegyszerű hozzávalója: (1) azt csinálom, amit mondtam, (2) akkor csinálom, amikorra ígértem. Ezt néhányszor eljátszom egy-egy emberi kapcsolatban, és szépen felépül a bizalom. Vagy nem így járok el, és pár alkalom alatt erodálom a hitelességemet.

Természetesen vannak váratlan helyzetek is. Néha megcsúszunk valamivel, olyan körülmények állnak elő, amire nem számítottunk, alábecsüljük leterheltségünket, belefutunk egy közúti baleset okozta dugóba. Mondjuk 10-ből egyszer. Ilyen szituációkra én azt tanultam első munkahelyemen, hogy még mielőtt bekövetkezne a késés vagy a csúszás, előre jelezzük a problémát a partnernek, ügyfélnek, munkatársnak. Ebben az esetben a másik félnek semmi gondja nem szokott lenni a történéssel. 50-ből egyszer pedig nagyobbat hibázunk, vagy nem szólunk előre, és akkor marad a felelősségvállalás és az őszinte bocsánatkérés.

Mondjuk nem nagyon csodálkozom, hogy az adott szó ereje elég halovány. A közéletben lazán mondják egyik nap ezt, másik nap az ellenkezőjét. Sokszor hallani: "Mit fogunk nekik mondani?" "Hogy fogjuk ezt kimagyarázni?" Aztán mindenféle tranzakciókat olyan szerződésekkel fedünk le, melynek szövegét egyik szerződő fél se érti. Nem baj, ha valaki megszegi, pereskednek évekig, amikor meg már értelmét veszti az egész, vagy behajthatatlan a vitatott követelés.

Már egy régebbi bejegyzésemben idéztem Jeff Bezos-tól, az Amazon alapítójától a bizalomépítéssel kapcsolatban. Charlie Rose interjúzta a tévében az akkor megjelent Kindle 2-ről, ha jól emlékszem. Azt mondta, hogy a bizalom úgy épül fel, hogy kemény ígéreteket teszünk, aztán megtartjuk őket. Nem túl bonyolult képlet. Lehetne elterjedtebb az alkalmazása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése