2012. május 7., hétfő

Tanuljunk Kemény Dénestől! 1. rész


Aki nemzetközi szinten megállja a helyét, annak nem kell magyarázni, hogy megközelítése, meggyőződései és módszerei eredményesek. Különösen igaz ez, ha valaki 24 év szünet után, egymás után háromszor tud olimpiai bajnoki címhez vezetni egy csapatot. Teszi mindezt úgy, hogy megbecsülés övezi minden irányból, beleértve a csapat tagjait. Mert láttunk már olyan edzőket is, akik világbajnoki címhez segítik tanítványaikat, de közben sikerül megutáltatni magukat velük. Kemény Dénes nem ilyen edző, nem ilyen vezető.

Endrei Judit Kemény üzenetek című könyvében a világhírű magyar férfi vízilabda szövetségi kapitánnyal folytatott beszélgetéseit rögzítette. Már hónapok óta terveztem elolvasni, és most a hétvégén végre sorra került. Minden vezetőnek szívből ajánlom. Örömmel tapasztaltam, hogy számos ponton megerősíti azokat az ismereteket, amelyekben az üzleti vezetői szakirodalom nagy része egyetért. Nyolc kategóriába gyűjtöttem az interjúkból a kapcsolódó idézeteket. A terjedelem miatt az első kettőt ebben a bejegyzésben, a második és harmadik hármat a következő két bejegyzésben olvashatják.


Jövőkép, célok, tervezés
  • "a vezető dolga, hogy jövőképet adjon, és tettekre tudja sarkallni a vele együttműködőket"
  • "minden valamirevaló teljesítmény kiindulópontja a vágy"
  • "Azóta is, mindig felkeltem bennük a reményt és ezáltal együtt erősítem, hogy csak közösen juthatunk el, de közösen eljutunk az áhított célig."
  • "Álmokat ébreszteni, célokat kitűzni csak úgy lehet, ha azok nem hiú, valóságtól elrugaszkodott ábrándok, hanem szívós munkával elérhetők."
  • "Két szeme van az embernek, az egyikkel a végcélt kell nézni, a másikkal meg a köztes utat."
  • "Kevés, hogy önmagában csak álmaink legyenek, ha nincs jövőképünk, ha nem tűzünk ki konkrét köztes állomásokat, és ha nem tervezzük meg az odavezető utat, akkor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutunk el a célig.
  • "olyan célt tűzök ki nekik, ami elfogadható, elhihető a számukra. Tehát nem egy teljesíthetetlen dolgot."
Teljesítmény-menedzsment, megvalósítás
  • "Lehet irigyelni a sikert, de ebben elképesztően sok munka van és számtalan nehéz döntés."
  • "teljesítőképességünk határa mennyivel messzebb van annál, mint amit gondolunk magunkról"
  • "a krízishelyzetet is túl lehet élni, magunkat is le lehet győzni"
  • "az önfegyelem erőfeszítésre, kitartásra, a siker elérésére ösztönöz"
  • "a cél érdekében minden olyat is megtettem, ami nem okvetlenül szórakoztató"
  • "Tudjuk, hogy a kemény munka nem mindig élvezet, ezért hívják munkának."
  • "mindig, mindannyiunknak szüksége volt sikerélményre, hiszen éppen ez lendít át bennünket a bizonytalanságon, a holtponton", "a siker érzésének ott kell lennie a mindennapokban is"
  • "A bátorítás, az elismerés, a visszajelzés nélkülözhetetlen"
  • "A visszajelzésekből - a pozitívból, de a kevésbé jóból is - érzik a játékosaim, hogy becsülöm őket, odafigyelek minden rezdülésükre."
  • "Mindenképpen arra törekszem, hogy ne szégyenítsek meg senkit a társai előtt."
  • "szárnyakat adhat valakinek a többiek előtt elhangzó, indokolt dicséret is.
  • "aki kevésbé jó, azt megpróbálom úgy bevonni, hogy belelkesedjen, és a saját szerepét fontosnak érezze"
  • "A pozitív mozzanatokat erősítem fel bennük, éreztetem velük, hogy bízhatnak a tudásukban."
  • "Annak, aki gödörben van, nem érdemes nehéz feladatot adni, mert elérhetetlen a számára, de ha egy könnyebb feladattal kezdek, akkor képes megoldani."
  • "Nekem az is a dolgom, hogy pontosan tudjam, ki mivel ösztönözhető, kinél mivel érem el azt, amit szeretnék."
  • "Ha győztünk, akkor is lehet találni a pozitív teljesítményeken kívül egyéni hibákat, vagy ha kikaptunk, feltétlenül kiemelem a jó egyéni teljesítményt.
Itt olvasható a második rész, itt pedig a harmadik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.