2011. november 21., hétfő

Szóban, ha gondod van!

Nem újkeletű, de a közelmúltban is többször visszaigazolt megfigyelésem, hogy rendkívül káros, ha az emberek vitás ügyeiket írásban igyekeznek egymással rendezni. Minősített eset, ha "konstruktív" levelezésüket egyéb érintetteknek is másolatban küldözgetik. Ezzel leginkább annyit érnek el, hogy a megfigyelők csak kapkodják jobbra-balra a fejüket, mint egy teniszmeccsen, a kérdéses konfliktus pedig levélváltásonként egyre menthetetlenebbül eszkalálódik. Körönként rákerül egy-egy lapáttal a cinizmusból, személyeskedésből és a másikra mért egyéb verbális csapásokból. A költő ezt így fogalmazza meg:

"Én elfordultam, és menetrend szerint jött az első döfés,
Visszaadtam, hogy legyen rajtad is legalább egy kötés.
De ezek visznek előrébb minket,
Hogy újra leírjunk egy kört,
Míg valaki csőre nem tölt."

(Magna Cum Laude: Lehet, hogy eltört…, 2006. Szöveg: Kara Mihály)

Az egyes válaszadások előtt jól fel tudja tuningolni magát mindkét fél érzelmileg, valamint felszerelkezhet mindenféle tényekkel és adatokkal, melyek alátámasztják érvelését. Emellett könnyen kiválaszthatja partnere argumentumának gyengébb láncszemeit, majd könyörtelenül rájuk mérhet egy szívlapáttal. Előre azonban nem nagyon jutnak, leszámítva a probléma elmélyítését és a kapcsolat talajba döngölését. Tényleg meglepő, meddig el tudnak jutni emberek egymással szemben írásban, akik egyébként tisztelik, sőt még esetenként kedvelik is egymást. Szóban elég ritkán fajulna idáig a dolog egy professzionális környezetben.

Lehet másképp is kezelni a helyzetet, bármily meglepő is ez technológiával átszőtt világunkban. Minél fontosabb az ügy és a kapcsolat, annál inkább célszerű a szóbeli rendezés, leginkább személyesen, vagy ha az nagyon komplikált, akkor telefonon. Ha most amerikai menedzsment guru lennék, rögtön felvázolnék egy kétszer kettes mátrixot, mely az ügy és a kapcsolat fontosságának mértéke szerint négy választható stratégiát állítana elő. Sőt, ha fekete övvel bírnék, akkor a négy stratégia kezdőbetűje valami értelmes szót adna össze, és ez lenne például a "MOND" modell. Aztán írnék róla egy 300 oldalas könyvet.

4 megjegyzés:

  1. Ha írásra szánod magad, szívesen szolgálok esetleírásokkal:)
    Barbara

    VálaszTörlés
  2. Ezt a kapcsolódó cikket kaptam a Business Week oldaláról Komócsin Laurától: http://www.businessweek.com/magazine/content/06_49/b4012096.htm

    VálaszTörlés
  3. MOND modell:

    Menj!
    Oldódj!
    Nevess!
    Dönts!

    Keresem a billentyűzeten a copy rights gombot... de nem találom... :)

    Egyébként Tamásnak igazat adva és megköszönve az ezzel kapcsolatos tisztánlátását: a közös nevezőhöz igazi partnerség kell, de néha az is elég, hogy kibeszéljük magunkból a bajunkat...

    Apáti Béla

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.