2011. október 17., hétfő

Petike és a vezető embersége

Judit egy békés-megyei kisváros elektronikai üzemének vezetője. Nagyobbik gyermeke már kirepült, kisebbik egy felsőoktatási intézmény hallgatója. Judit úgy döntött, hogy elvégez egy nevelőszülői tanfolyamot. A tanfolyam után egy napon megkeresték a képzést tartó szervezet képviselői, hogy készen áll-e az 5 éves Petike befogadására családjába. Judit igent mondott. Petike édesanyja a közeli főút mentén keresi kenyerét. Testvérei már korábban állami gondozásba kerültek.

Két hónap telt el azóta. Petike már tud köszönni, kérni és megköszönni. Immáron képes megkülönböztetni jobb és bal kezét, és a színeket is felismeri. Nagyon megkedvelte a számolást. Megtanulta, hogy evés előtt és vécézés után kezet mosunk. Az étkezések alkalmával kíváncsian érdeklődik: mi az, ami a tányérba került? Petike már azelőtt szereti a kérdéses ételt, mielőtt megkóstolta volna. Bár a korábban számára leggyakrabban elővezetett fogást is kedvelte: vajas kenyér, vastagon megszórva kristálycukorral. A megelőlegezett bizalmat eddig minden ennivaló megszolgálta, kivéve a mozarella sajtot - az végül nem ízlett neki. Esténként sokat mesélnek, játszanak együtt. Reggel korán kell menni az óvodába, mert Juditnak fél hétkor kezdődik a műszak.

Nemrég került sor a hivatalos tárgyalásra, amikor Petike elhelyezését véglegesítették. Reggel korán ébredt, alig várta a találkozást. Édesanyjával megölelték, megszeretgették egymást a tárgyalás előtt. Az édesanya kijelentette, hogy kisfiának láthatóan jó helye lesz Juditnál. Végül anya és fia integetéssel búcsúztak el egymástól, Petike pedig Judit néni felé nyújtotta kis kezét és mondta, hogy akkor most már indulhatnak haza…

Sok vezető sok történetét hallottam az elmúlt 15 évben. Olyanra, ami efféle emberségről tett volna tanúbizonyságot, nem emlékszem.

1 megjegyzés:

  1. Nagy bátorság kell egy ilyen döntéshez. Ez életre szól, és sajnos nagy a kockázata annak is, hogy nem lesz teljes a siker. Le a kalappal Judit előtt.
    Azt hiszem, minden olvasód valamilyen vállalati cél végrehajtásáért dolgozik. És jó néhányan eljutottunk - még többen pedig el fognak jutni - arra pontra, mikor rájövünk, hogy milyen hiábavalóak ezek a célok: milyen kevés embernek szerzünk vele örömet, milyen kicsi a ráhatása arra, hogy egy jobb világban éljünk, és - annak aki ezt elfogadja - milyen keveset számítanak ezek a dolgok majd a "pénztárnál"... Szerintem Judit is felismerte ezt már, és kereste, hogyan lehet EMBER. Jó utat választott. Isten áldja meg érte.

    Apáti Béla

    VálaszTörlés