2011. július 24., vasárnap

Együttműködők, potyautasok és büntetők

Egy masztodon, ha valaki nem tudná

Egyik barátom arról a szomorú megfigyeléséről számolt be a napokban, hogy tapasztalatai szerint az emberek többsége nem nagyon igyekszik a közösségekbe betenni, annál inkább állnak sorba a kivétnél. Vagy pontosabban tolakodnak. Tudom róla, hogy ő speciel évtizedek óta komoly energiákat fektet baráti, családi és ismerősi kapcsolatrendszerének fenntartásába.

Szabadságom során olvasgattam Christakis és Fowler: A kapcsolatok hálójában (2009) c. könyvét, melyben a következőket állítják: „…úgy tűnik, hogy azok, akik hajlamosak másoknak segíteni, kisebb valószínűséggel maradnak életben, mint akik csak önmagukkal törődnek. Formálisabban kifejezve: az együttműködők, akik hajlamosak személyes áldozatot hozni az emberek egy csoportjának segítésére, kisebb valószínűséggel lesznek túlélők, mint a potyautasok, akik nem vállalják a személyes áldozatot, de hasznot húznak a csoport tevékenységéből. Például, amikor az emberek több százezer évvel ezelőtt megtanulták a nagytestű állatok elejtésének fortélyait, ez fennmaradási előnyt adott azoknak a csoportoknak, amelyek tisztában voltak ezekkel. Ám masztodonra vadászni kockázatos dolog, tehát miért ne hagyjuk inkább, hogy ezt valaki más tegye meg?”

Van itt még egy másik fajta ember: „A potyautasok kezeléséhez egy másik típushoz tartozó személyekre is szükség van: a büntetőkre. Az emberekben mindenütt él az a vágy, hogy megerősítsék azokat a társadalmi normákat, amelyekről úgy látják, hogy sérülést szenvednek. (…) Az együttműködők azért lépnek kapcsolatba másokkal, hogy több eredményt érjenek el, míg a potyautasok azért teremtenek kapcsolatokat, hogy kihasználják a produktív egyedeket, a büntetők pedig azért, hogy megszabaduljanak a potyautasoktól.”

Vajon minden baráti, családi és munkahelyi közösségre jellemzőek ezek az embertípusok? Mi a vezető feladata? Fogadja el, hogy a társadalmi hálózatoknak ez a jellegzetessége, vagy van valamilyen teendője az egyes típusokkal kapcsolatban?

Kíváncsi lennék az olvasók véleményére! Addig is megnézem, mi a helyzet Varsóban.

6 megjegyzés:

  1. A cég azért "jobb", mint a család mondjuk, mert ki lehet rúgni belőle embereket, tehát a főnök dolga az, hogy lehető legtöbb együttműködőt találja meg a cégébe.

    Emellett szerintem nincs olyan ember, aki mindig és mindenkor potyautas: bizonyos közösségben potyautas, máshol közösségi érdekű építő karakter lehet valaki. Tehát olyan embereket kell találni, aki nálunk nem potyautas lesz.

    VálaszTörlés
  2. Ha a potyautasok veszik át egy cég irányítását, az messzemenő következményekkel jár.

    VálaszTörlés
  3. Sajnos manapság a potyautas gén dominánsabbnak látszik, mint az együttműködő.
    Tapasztalatból tudom, hogy sok társadalmi szervezetnél (pl. egyesületek) szenvedünk ettől. Egyre kevesebben hajlandók többet adni, mint kapni és ez nagyon szomorú.

    Zoli

    VálaszTörlés
  4. Én a névtelen írónak szeretnék most reagálni, a mi családunkban történt eset bemutatásával. Nagyapám alkalmazottja volt a saját fia, aki az én nagybátyám. Sorozatos hibákat követett el, mint munkaerő, így nagyapám hivatalosan írt egy felmondó levelet a fia részére. Ennek ellenére, megmaradt a családi jó viszony ezt követően is, de be kellett látni az egész családnak, hogy ez volt a lehető legjobb megoldás a szervezet számára. Indoklás; a családi kötelék rendszeres visszaélésre hivatkozva.
    Nagyapám még elvi megfontolással is alátámasztotta ezt a döntését, miszerint...egy "ellenségnek" az a dolga, hogy harcoljon..nem is várhat el az ember mást, de a saját fiának ezt nem nézi el.

    Anita

    VálaszTörlés
  5. A "potyautas" definicióról jutott eszembe egy cikk, a Figyelő 2010. szeptemberi számából, valami Cs. Ervenyák Tamás nevű, igéretes kezdő tollából. Idéznék:

    "Mit tesz a jó vezető a mindennapokban? Először is képes meghatározni, ki üljön a buszon, ki száljon le, és kire melyik ülésben lehet leginkább számítani."

    Rám nagy hatással volt ez a cikk, nekem is voltak potyautasaim, és a legfőbb gondom az volt, hogy ha a többi utas látja, hogy büntetlenül lehet potyázni, hátha ők is kedvet kapnak hozzá. Szóval én úgy döntöttem, hogy udvariasan, de határozottan megkérem a potyautasaimat, hogy hagyják el a járművet. Remélem, nem tévedek, ha kijelentem, az együttműködők erkölcsi tekintélye hatalmas lökést kapott ettől a lépéstől... Ezúton is köszönöm az inspirációt....

    Apáti Béla

    VálaszTörlés
  6. Szerintem üzleti környezetben kimondottan a vezető feladata lenne biztosítani, hogy ne legyenek "potyautasok", de sajnos sokszor ezt a feladatot pont azért nem látják el, mert ők maguk a legnagyobb potyázók...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.