 |
| Egy masztodon, ha valaki nem tudná |
Egyik barátom arról a szomorú megfigyeléséről számolt be a napokban, hogy tapasztalatai szerint az emberek többsége nem nagyon igyekszik a közösségekbe betenni, annál inkább állnak sorba a kivétnél. Vagy pontosabban tolakodnak. Tudom róla, hogy ő speciel évtizedek óta komoly energiákat fektet baráti, családi és ismerősi kapcsolatrendszerének fenntartásába.
Szabadságom során olvasgattam Christakis és Fowler: A kapcsolatok hálójában (2009) c. könyvét, melyben a következőket állítják: „…úgy tűnik, hogy azok, akik hajlamosak másoknak segíteni, kisebb valószínűséggel maradnak életben, mint akik csak önmagukkal törődnek. Formálisabban kifejezve: az együttműködők, akik hajlamosak személyes áldozatot hozni az emberek egy csoportjának segítésére, kisebb valószínűséggel lesznek túlélők, mint a potyautasok, akik nem vállalják a személyes áldozatot, de hasznot húznak a csoport tevékenységéből. Például, amikor az emberek több százezer évvel ezelőtt megtanulták a nagytestű állatok elejtésének fortélyait, ez fennmaradási előnyt adott azoknak a csoportoknak, amelyek tisztában voltak ezekkel. Ám masztodonra vadászni kockázatos dolog, tehát miért ne hagyjuk inkább, hogy ezt valaki más tegye meg?”
Van itt még egy másik fajta ember: „A potyautasok kezeléséhez egy másik típushoz tartozó személyekre is szükség van: a büntetőkre. Az emberekben mindenütt él az a vágy, hogy megerősítsék azokat a társadalmi normákat, amelyekről úgy látják, hogy sérülést szenvednek. (…) Az együttműködők azért lépnek kapcsolatba másokkal, hogy több eredményt érjenek el, míg a potyautasok azért teremtenek kapcsolatokat, hogy kihasználják a produktív egyedeket, a büntetők pedig azért, hogy megszabaduljanak a potyautasoktól.”
Vajon minden baráti, családi és munkahelyi közösségre jellemzőek ezek az embertípusok? Mi a vezető feladata? Fogadja el, hogy a társadalmi hálózatoknak ez a jellegzetessége, vagy van valamilyen teendője az egyes típusokkal kapcsolatban?
Kíváncsi lennék az olvasók véleményére! Addig is megnézem, mi a helyzet Varsóban.
A cég azért "jobb", mint a család mondjuk, mert ki lehet rúgni belőle embereket, tehát a főnök dolga az, hogy lehető legtöbb együttműködőt találja meg a cégébe.
VálaszTörlésEmellett szerintem nincs olyan ember, aki mindig és mindenkor potyautas: bizonyos közösségben potyautas, máshol közösségi érdekű építő karakter lehet valaki. Tehát olyan embereket kell találni, aki nálunk nem potyautas lesz.
Ha a potyautasok veszik át egy cég irányítását, az messzemenő következményekkel jár.
VálaszTörlésSajnos manapság a potyautas gén dominánsabbnak látszik, mint az együttműködő.
VálaszTörlésTapasztalatból tudom, hogy sok társadalmi szervezetnél (pl. egyesületek) szenvedünk ettől. Egyre kevesebben hajlandók többet adni, mint kapni és ez nagyon szomorú.
Zoli
Én a névtelen írónak szeretnék most reagálni, a mi családunkban történt eset bemutatásával. Nagyapám alkalmazottja volt a saját fia, aki az én nagybátyám. Sorozatos hibákat követett el, mint munkaerő, így nagyapám hivatalosan írt egy felmondó levelet a fia részére. Ennek ellenére, megmaradt a családi jó viszony ezt követően is, de be kellett látni az egész családnak, hogy ez volt a lehető legjobb megoldás a szervezet számára. Indoklás; a családi kötelék rendszeres visszaélésre hivatkozva.
VálaszTörlésNagyapám még elvi megfontolással is alátámasztotta ezt a döntését, miszerint...egy "ellenségnek" az a dolga, hogy harcoljon..nem is várhat el az ember mást, de a saját fiának ezt nem nézi el.
Anita
A "potyautas" definicióról jutott eszembe egy cikk, a Figyelő 2010. szeptemberi számából, valami Cs. Ervenyák Tamás nevű, igéretes kezdő tollából. Idéznék:
VálaszTörlés"Mit tesz a jó vezető a mindennapokban? Először is képes meghatározni, ki üljön a buszon, ki száljon le, és kire melyik ülésben lehet leginkább számítani."
Rám nagy hatással volt ez a cikk, nekem is voltak potyautasaim, és a legfőbb gondom az volt, hogy ha a többi utas látja, hogy büntetlenül lehet potyázni, hátha ők is kedvet kapnak hozzá. Szóval én úgy döntöttem, hogy udvariasan, de határozottan megkérem a potyautasaimat, hogy hagyják el a járművet. Remélem, nem tévedek, ha kijelentem, az együttműködők erkölcsi tekintélye hatalmas lökést kapott ettől a lépéstől... Ezúton is köszönöm az inspirációt....
Apáti Béla
Szerintem üzleti környezetben kimondottan a vezető feladata lenne biztosítani, hogy ne legyenek "potyautasok", de sajnos sokszor ezt a feladatot pont azért nem látják el, mert ők maguk a legnagyobb potyázók...
VálaszTörlés