2010. december 30., csütörtök

Babonák és az üzlet, avagy együnk-e lencsét újévkor

A fogadalmakról már beszéltünk. Egy kardinális kérdés maradt még így újév előtt: mit tegyünk, és mit kerüljünk el az év első napján. A népi hagyomány és bölcsesség szerint együnk a következő jósló ételek közül valamit - lencse, köles, rizs, bab - mert az apró magvak a pénz bőségét jelentik. Malacsült kerüljön a tálra, mert az még élő állapotban befelé túr, így a szerencsét nem kifelé a házból, hanem befelé az épületbe túrja. Csirkét viszont hanyagoljuk, mert a malac által befelé túrt szerencsét a gyalázatos kétlábú kifelé kaparja. Óvakodjunk a haltól is, mert azzal elúszik a szerencsénk. Házimunkák terén tilos a mosás, teregetés, sőt a szemét kivitele is, mert kiönthetjük a szerencsénkét. Félve említem, hogy a házasélettől is tartózkodni érdemes, de azt itt nem fejteném ki, hogy a szabály megszegése milyen hatást gyakorol a szerencsénkre.


Az Entrepreneur magazin egyik 2009-es cikkében olvashatjuk Stuart Vyse, a Connecticut College pszichológia professzorának véleményét, aki szerint bármilyen irracionálisnak tűnik, az emberek nagy része babonás viselkedést gyakorol az üzleti életben is. Különösen bizonytalan időkben, de egyébként is rengeteg a kiszámíthatatlanság az üzletben, és az emberek ilyen módon próbálnak meg több kontrollt gyakorolni az eseményekre, mondván ők megtettek mindent. Akár hülyeség, akár nem, jobban érezhetjük magunkat tőle, ha kéményseprőt látva megragadjuk a gombunkat, és csak akkor engedjük el, ha megláttuk a harmadik szemüveges embert.

Kramer és Block a Journal of the Academy of Marketing Science-ben több sikeres marketingkampányról számolt be, ami a nyugati világban szerencsésnek tartott 7-es számra alapoztak. Ezzel szemben péntek 13-án sok pénzt képesek elveszteni az emberek, ha nem is tudatosan, akár azzal, hogy inkább nem hoznak aznap döntéseket. A közismerten babonás kínaiak körében is végeztek kutatásokat: teniszlabdákat árultak 8-as és 10-es csomagolásban. Mivel a 8-as számot a gazdagsággal asszociálják a kínaiak, inkább másfélszeres áron megvették a 8-as csomagot, mint hogy többet vettek volna jóval olcsóbban. A szerzők azt javasolják, hogy érdemes az üzleti életben számolni a vevők és partnerek potenciális babonáival is, mielőtt döntéseket hoznánk.

Valamelyik évben december 31-én jöttem rá, hogy másnap zárva lesznek az üzletek, ezért gyorsan be kell szereznem egy zacskó lencsét. A környék összes élelmiszerboltjában ki voltak fosztva a lencsekészletek. Nem kockáztathattam, kénytelen voltam levenni a polcról egy „Lencsefőzelék kolbásszal” feliratú konzervet, amit aztán másnap igazságosan szétosztva a családtagok között leerőltettünk. Ha nem akar a kedves Olvasó is így járni, tegye meg a szükséges lépéseket! Vagy ne tegye, és legyintsen az egészre ízlés szerint.

BUÉK!

1 megjegyzés:

  1. BUÉK!
    Legyen elég (SMART) cetlink és hűtőmágnesünk a frigó ajtajára, mert vágyak mindig vannak. :-D

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.