2010. november 25., csütörtök

Az optimisták sikeresebbek az álláskeresésben és az előléptetésben

Ron Kaniel, Cade Massey, and David T. Robinson, a Duke és a Yale egyetemek kutatói a National Bureau of Economic Research számára végeztek longitudinális kutatást nappali tagozaton végzett MBA hallgatók körében, majd dolgozatukat 2010 szeptemberében tették közzé. Fontos megjegyezni, hogy ezek a hallgatók munkatapasztalat szerzése után tértek vissza két évre az iskolapadba.

Azt találták, hogy az optimista személyiséggel bíró személyek, akik általában abban bíznak, hogy inkább jó dolgok történnek velük, mint rosszak, lényegesen sikeresebbek voltak az álláskeresés terén, mint a hasonló készségekkel bíró, de pesszimista egyének. A keresés alatt kevesebb erőfeszítés is elegendő volt számukra, és hamarabb kaptak ajánlatot. Mindez nem azért van, mert akármit elfogadtak, hiszen válogatósabbnak is bizonyultak az optimisták. Előléptetésben is gyakrabban részesültek.

Az viszont nem igazolódott be, hogy az optimistáknak inkább sikerült volna az általuk leginkább preferált munkáltatóhoz bekerülni, mint hogy az sem, hogy több fizetést értek volna el, mint mások.

Felmerült, hogy az előnyös küllemű, kellemes személyiségű, karizmatikus emberek optimistábbak, hiszen tapasztalataik alapján általában jó történésekre számíthatnak. Ezért a kutatásban ilyen jellegű kérdéseket is vizsgáltak. A felmérés szerint ez a tényező nem független az optimizmustól, de azt találták, hogy ezt a tényezőt mellőzve is magyarázza az optimista személyiségjegy az eredményeket.

A szerzők a dolgozatban megemlítenek két másik kutatást is, ahol nem jelentős, de statisztikailag szignifikáns pozitív összefüggést mutattak ki az optimizmus és a francia vállalkozók hitelfelvételi hajlandósága, valamint az optimizmus és az egészségi állapot között.

Akkor most félig tele, vagy félig üres? :-)

1 megjegyzés:

  1. Nehezen lehet vitatkozni, bizonyos értelemben öngerjesztő folyamat, főleg az álláskeresésben, de a munkahelyi teljesítményben is: a folyamatos + v. - visszacsatolás hamar meglátszik egy jelöltön, kollégán. Nagy szerepe van a személyiségnek ezek feldolgozásában, és még nagyobb a helyes arány megtalálásában és ennek az aránynak az egyéni magjelenítésében. Ugyanakkor tetszik ez a megállapítás: "Az viszont nem igazolódott be, hogy az optimistáknak inkább sikerült..." , úgy vélem tényleg itt az a hangsúlyos, hogy az esélye növekszik, az erőfeszítés "könnyedebb", a teljesítményleadás harmonikusabb annak, akinek önbizalma van, esélyesebb eladnia a terméket, magát. Ez pedig lassan marketing alaptétel. :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.