Mi kell a mindennapi innovációhoz?

Kjell Nordström és Jonas Ridderstrale Funky Business (2002) című könyvükben izgalmas és alapos összefoglalót készítettek arról, hogy miben változott a korábbi évtizedekhez képest az ezredfordulóra a társadalom, annak intézményei, a gazdaság és üzleti tevékenység, az értékek, valamint a technológia. Általánosan elmondható, hogy több a szabadságunk, de ezzel együtt több a felelősségünk is. Ha mi magunk nem választunk, más teszi meg helyettünk, akit nem nagyon fog érdekelni a mi jólétünk. Azt is tárgyalják, hogy miként tudnak az egyének és a vállalkozások alkalmazkodni a megváltozott környezethez.

Rengeteg dologról írhatnék blogbejegyzést a könyvből, elsőnek az innovációt választottam, ami a vállalati érvényesülés egyik eleme ebben a „funky” világban. A szerzők az innováció alatt nem valami titkos labort értenek, hanem egy olyan gondolkodásmódot, amit a vállalat minden dolgozója alkalmaz, mindenben, mindenütt. Nem kell izgalmas termékekre vagy szolgáltatásokra se gondolni: akár egy műanyag kukákat és vödröket gyártó vállalat is magáévá tudja tenni a koncepciót (lásd Rubbermaid).

Többféleképp lehet innovatív egy „funky” cég. Újraírhatja a stratégiáját, vagy akár az egész iparágát, meggyorsíthatja a szokásos termékfejlesztési vagy gyártási tempót, vagy a szervezetben lévő szellemi kapacitást a jellemző 5-15%-nál jobban is kiaknázhatja. De milyen környezet segíti elő az emberek kreativitását, hiszen az erőltetés biztos nem működik?

A kreativitáshoz

• lazaságra van szükség
• erőforrásokat és időt kell rászánni
• le kell ülni és reflektálni
• szükség van egyedül töltött időre
• játszani, kísérletezni kell
• lehetőség kell arra, hogy informális beszélgetéseket folytassunk a többiekkel (a Japánoknál például a munka utáni közös italozás erre is szolgál)
• olyan környezet kell, ami különösen jól tolerálja a hibákat (a Viagrát is véletlenül fedezték fel, vérnyomáscsökkentő helyett, de a penicillin is egy elrontott kísérlet eredménye)

Sok más szükséges tényező mellett a diverzitás is nagyon fontos a kreatív gondolatok megszületéséhez. Ennek hiánya sokszor groupthink -hez vezet. Az innovációt az ellentétes gondolatok elősegítik. Bár a nagyobb diverzitás csökkenti a rendszerek átlagos teljesítményét, a standard szórást viszont növeli. Ennek következében a totálisan újszerű gondolatokra nagyobb esély van egy diverz környezetben. Manapság a győztes mindent visz, és a versenyben nem lehet az átlagossal előre kerülni. Akármilyen szép és drága szállodába vonul vissza és eszi/issza magát degeszre a középkorú, hasonló társadalmi helyzetű és életfeladattal bíró, férfiakból álló 5 fős vezetőség, várhatóan kevés igazán új gondolattal fognak onnan visszatérni az irodába. (Na jó, ha eleget tudatmódosítanak, akkor lehetséges.) Nem beszélve arról, hogy az se árt, ha a szervezetben reprezentáltak a komplex vevőkör képviselői. Tom Peters mutatott rá arra, hogy az USÁ-ban az autóvásárlási döntések 65%-át nők hozzák, mégis az értékesítőknek csak 7%-a hölgy.

A Cisco-nál például már azt vallják, hogy ha különlegesen jó embereket akarsz találni, szokatlan helyeken kell keresgélni. Ha csak a Harvard-ról és az Insead-ról toboroznak, elég homogén lesz a csapat. Ehelyett olyan forrásokból is merítenek, mint a Boston Marathon vagy a Mountain View Nemzetközi Mikro-sörfőzde Fesztivál.

Kezdem érteni. Akkor nem úgy kell a kreativitást serkenteni, hogy megmondjuk mindenkinek, hogy mit csináljon és hogyan, aztán elvárjuk, hogy újítson? És hogy erre is időt, figyelmet és pénzt kell áldozni? Mik ki nem derülnek!