A szerény vezetők alaposan megverik a celebeket

Jim Collins és munkatársai átfogó kutatásra adták a fejüket, melynek eredményeit a Good to Great (2001) azaz Jóból kiváló című könyvben publikáltak. Közel 1500 jól működő vállalat 40 éves történetét vizsgálták meg, és kiválasztották azt a 11-et, akik egyszer csak elindultak a kiválóság felé vezető úton, és legalább 15 éven keresztül tartósan, legalább háromszorosan megverték a részvénypiaci átlagot (befektetett 1 dollár értékének alakulása tekintetében – cummulative stock return). Olyan vállalatokat sikerült így legyőzniük, mint a Coca-Cola, a GE, vagy a P&G.

Arra keresték a választ, hogy milyen tényezők közösek ebben a 11 vállalatban, amelyek megkülönböztetik őket a mintában szereplő, hozzájuk hasonló vállalatoktól. Számos ilyen eltérést találtak, ebből szeretnék kiemelni néhányat.

Először is meglepődve tapasztalták, hogy a kiválóvá válás időszakában ezeknek a vállalatoknak mondhatni ismeretlen vezérigazgatói voltak. Egyik nagy, sztár-vezető vállalata se került be ebbe a körbe. A celeb vezetők általában csak néhány évre tudtak kiemelkedő eredményeket elérni, aztán vagy romlott a teljesítményük, vagy távozásuk után a cég elindult a lejtőn, esetleg stagnálni kezdett. Két vezérigazgatói tulajdonság párhuzamos meglétét figyelték meg a 11 kiváló szervezetnél: egyszerre voltak szerények, reflektorfényt kerülők, saját szerepüket alulértékelők, és ugyanakkor szakmai értelemben erős akaratúak. Általában nem cserélgették a vezérigazgatókat ezek a vállalatok, és szinte minden esetben belülről építkeztek, és nem külsős csodatévőket hoztak.

A jóból kiválóvá válást egyik esetben sem egy hangzatos nevű változási program eredményezte.

Sok bejegyzésben írtam már arról, hogy a vezetőnek jövőképpel kellene rendelkeznie. Ezen kiváló vállalatok első számú emberei megfordították a sorrendet. Először maguk köré gyűjtöttek egy tehetséges emberekből álló felsővezetői kört, majd utána közösen alakították ki a jövőképet. A könyv úgy fogalmaz, hogy eldöntötték, ki szálljon fel a buszra, kinek kell leszállnia onnan, és aztán meghatározták, hogy merre menjen az a busz. A döntéseket megelőzően komoly, szinte vérre menő vitákat folytattak, de a döntés után mindenki felsorakozott egy irányba.

A könyvben a fentieken kívül több releváns különbség is volt a jó és a kiváló cégek között, többnyire üzleti természetűek, melyekre itt terjedelmi okok miatt nem térek ki, esetleg egy másik bejegyzésben.

Talán érdekes, hogy kik voltak a 11 cég között. Fontos megjegyezni, hogy a kutatás az 1990-es évek végén lezárult, tehát a vállalatok 2000 utáni tevékenységét, sorsát nem vizsgálta. Az általunk ismert nemzetközi vállalatok közül közte volt a Gillette (azóta megvette a P&G), a Philip Morris és a Kimberly-Clark (Huggies pelenka, Kleenex papírzsebkendő). Pikáns volt a kiváló cégek között olvasni a Fannie Mae-t, ami a „subprime-válság” egyik főszereplője lett egy évtizeddel később…