Úgy vezetünk, mint 100 éve

Peter Drucker azt mondja, hogy „a vállalatvezetés legfontosabb és teljesen egyedülálló teljesítménye a 20. században az volt, hogy ötvenszeresére emelték a gyáriparban a fizikai munkások teljesítményét. A 21. században a vállalatvezetés legfontosabb teendője az lesz, hogy hasonló mértékben megemelje a tudásmunka (szellemi munka) és a tudásmunkás termelőképességét.”

Ez jól hangzik.

Stephen Covey A 8. szokás (2004) című könyvében viszont megállapítja, hogy „ a tudásalapú korban élünk, a szervezetek mégis az ipari korra jellemző szigorú ellenőrzés alatt működnek, ami abszolút mértékben akadályozza az emberi potenciál kibontakoztatását. Lényegében nem számít, hogy kinek mi a véleménye. (…) A helyzet még ennél is rosszabb, ugyanis az emberek ezt a kontrolláló stílust otthon is meghonosították.”

Tényleg kíváncsi lennék a kedves olvasó véleményére, hogy mit tapasztal az általa ismert szervezeteknél, ha rátekint az alábbi táblázatra, amit Covey könyvében találtam:

Nyílván pár helyen kissé idealisztikusnak tűnik a tudásalapú kor oszlopának egy-egy bejegyzése, de nekem is az a tapasztalatom, hogy inkább az iparihoz kellene húzni a strigulát, ha az általánosan megfigyelhető vezetési megközelítés jegyeit kéne bejelölnöm. Igaz, ismerek olyan cégeket is, ahol valamivel több vonal jutna a jobb oldali oszlopba.

Vajon meddig lehet még az 1900-as évek elejének alapvető vezetői gondolkodásával operálni? Akkor is, ha közben az évszázad utolsó harmadában átkeresztelték a dolgozókat „emberi erőforrásoknak”, réztáblába gravírozták, hogy „legfőbb értékünk az ember”, de közben napi szinten még annyi figyelmet se fordítunk rájuk, mint a gépsorokra.