Miért nem akarnak az emberek elöl menni?

“Menj te, én nem szeretek elöl menni.” – mondta. Én meg eltöprengtem rajta, hogy vajon miért nem vállalkoznak az emberek felvállalni a vezetői szerepet, még teljesen egyszerű, hétköznapi szituációkban sem. Először az jutott eszembe, hogy mennyivel könnyebb inkább kritikát megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy túl gyorsan vagy épp túl lassan haladunk. Lehet kifogásolni az irányt, a konkrét célpontot, az útvonalat, az odajutás módját, a megállók mennyiségét és hosszúságát, a befektetni szükséges energiát, nem beszélve a külső körülmények sokaságáról. Aztán arra gondoltam, hogy az elöl haladónak kell a felmerülő akadályokra, nem várt eseményekre, problémákra valahogy először reagálni, és ahol gyors döntés szükségeltetik, ott felvállalni a hibázás kockázatát és a döntés felelősségét. Folyamatosan figyelemmel kell kísérnie, hogy a mögötte haladókkal mi a helyzet: miként boldogulnak és hogyan érzik magukat mindeközben. Valahogy balanszíroznia kell az eltérő igények és preferenciák között. Aki a követők között van, annak mindezekkel nem nagyon szükséges törődnie.

Viszonylag gyorsan sikerült arra a következtetésre jutnom, hogy szinte mindenki megérdemel egy kalapemelést, aki vállalja, hogy ő menjen elöl, pláne ha machetával kell ezt megtennie a csalitosban. Leszámítva természetesen azokat, akik vezetői szerepükkel visszaélnek, és arra használják a pozíciójukat, hogy másokat becsapjanak, kihasználjanak, félrevezessenek, vagy gátlástalanul manipuláljanak. Bár ez utóbbiak nagyon zajosak és feltűnőek, gyanúm és reményeim szerint ők vannak kisebbségben.

A vezetői szerepvállalás nem függ se pozíciótól, se kinevezéstől, se másfajta formális felhatalmazástól. Aki azt mondja, hogy “Srácok, szedjük már össze ezt a sok szemetet, ami szét van szórva a játszótéren!”, vagy azt, hogy “Rendelek színházjegyet, ki csatlakozik?”, esetleg azt, hogy “Hívjuk el az új kollégát magunkkal ebédelni!”, kétségkívül vezetőként viselkedik, függetlenül attól, hogy mi van a névjegykártyájára írva, ha van neki egyáltalán olyan.