Online (gumival) jobb, mint sehogy

Miközben nagyban rettegünk itt, nehogy elkapjuk a kórságot, reménykedünk, hogy hamarabb kiszabadulunk a bezártságból, mint amikor megbolondulnánk, és próbáljuk átvészelni a munkalehetőségek és jövedelmünk elpárolgását, felütötte a fejét néhány pozitívabb hang is a közösségi médiában. Az egyik ilyen, hogy a helyzet nagyszerű megújulási és üzleti lehetőséget biztosít egyes ágazatokban, például pikk-pakk digitalizálódik a képzés-fejlesztés világa, sőt, még borkóstolókat is lehet online tartani. Merthogy így pont ugyanolyan jók. Ráadásul a cégek és a munkavállalók is megtapasztalják, hogy milyen vonzó és reális lehetőség az otthonról dolgozás alternatívája. Számomra ez a fajta derűlátás már “a másik ló túloldala”, és inkább azt juttatja eszembe, hogy gumival sokkal jobb szerelmeskedni, mint sehogy, de azért számottevően elmarad attól, amilyen anélkül. Én nem a páratlan lehetőséget látom az online-osított képzésben, hanem azt, hogy egy jól kiválasztott technológiával (amennyiben annak nem basz keresztbe a végpontokon elérhető adatátviteli és eszközminőség), újragondolt oktatásmódszertannal elfogadható mértékű hatáscsökkenés mellett lehet azért most is tanítani. Az a képzés, ami egy laza mozdulattal áttehető a digitális térbe, az gyanúm szerint sok mindent nélkülöz, amitől igazán jó tud lenni egy fejlesztőprogram. A népek pedig már két hét száműzetésből rájöttek, hogy minden nap otthonról melózni azért az emberek többségének nem olyan nagy buli.

A hétvégén Dobay kollégához mentünk volna vacsorázni, amit már régen lefoglaltunk és kölcsönösen nagyon vártunk. Mivel nem szerettük volna elengedni a programot, a helyzetre való tekintettel megpróbáltuk videokonferencia segítségével megoldani. A Doktorúr az eredeti terveknek megfelelően gondoskodott mindkét helyszínen az általa kiválasztott borokról, és ugyanazon recept szerint főztük meg a kaját. Aztán este 6-tól 11-ig jól elbeszélgettünk, viccelődtünk, közben megvacsoráztunk és borozgattunk. Nagyjából azt tettük, amit máskor személyesen. Sokkal jobb volt, mintha nem valósítottuk volna meg az összejövetelt. Sőt, kifejezetten jó este kerekedett így a bezártságban. De abban maradtunk a végén, hogy ha végre mehetünk újra látogatóba, akkor fel se merül, hogy valaha is egy hasonló közös programot ilyen módon valósítsunk meg. Főzni akarunk a másiknak, mutogatni a kiválasztott borokat, és egymást hátba veregetni. Addig viszont jó lenne még újra szervezni ilyesmiket, ebben a körben és másokkal is.

Úgy tizenöt évvel ezelőtt, amikor még az volt a természetes, hogy irodát béreltünk az akkori cégünk számára, egy szép napon kitaláltam, hogy onnantól kezdve szerdánként otthonról dolgozom. Nagyszerű ötletnek bizonyult. Egyrészt a hétvége után hétfő-kedden volt kedvem bemenni az irodába, és a szerdai újratöltődés is sokat segített a csütörtök-péntek abszolválásában, másrészt rengeteg olyan dologgal tudtam haladni igen hatékonyan a home-officeban, amivel korábban nem nagyon. Most már több mint tíz éve nem járok irodába, hanem csak az ügyfélmunkákra, és személyes megbeszélésekre megyek el. Mikor hogy, de heti egy-két, esetenként három napot is otthonról dolgozom. Nekem ez teljesen bevált, de azért néhányszor egy héten jól esik elmenni itthonról. Nagyon érdekes, hogy pont a fiatalabb kollégák, akiket életkoruk alapján digitális bennszülött kategóriába sorolnak, igénylik leginkább, hogy legyenek személyes találkozások is rendszeresen a munkatársakkal, ne csak virtuális csapatként működjünk. Az a tapasztalatunk továbbá, hogy bizonyos megbeszélésekre abszolút jó a telefon/skype, teljesen felesleges plusz órákat utazgatni miattuk. Ilyenek például a nyomon követő megbeszélések, a gyors, egy-két témás egyeztetések, és a rövidebb 1/1-ek is. De ez utóbbiak is sokkal tartalmasabbak személyesen. A kitalálós-gondolkodós megbeszélésekre viszont érdemes összejönni. Amit ebben az időszakban talán meg lehet tanulni azoknak, akik nulla mértékben alkalmazták eddig az otthonról dolgozást és a távmegbeszéléseket, hogy milyen esetekben tudnak ezek hatékonyak lenni. Amire ugyanis általában használatosak (külföldi kollégákkal, “vagy halljuk egymást, vagy nem jelleggel”, vontatottan, mindenki közben valami mást is csinálva), annak sok teteje nincs.

Szóval összefoglalva, nekem az a meglátásom, hogy amíg nincs jobb opció, megpróbál mindenki azzal főzni, amije van, eszi a nokedlit a negyven kiló lisztből, amit felhalmozott a spájzban. De ódákat azért nem kéne zengeni a nokedli evés nagyszerűségéről, még akkor sem, ha segít előteremteni, amivel megzsírozhatjuk. Társas lények vagyunk: a kapcsolatfenntartás, a tanulás és a munkahelyi együttműködés is erőteljesen épít arra, hogy egymás szemébe nézzünk, személyes varázsunkkal másokra hatást gyakoroljunk. Ezt valamennyire meg lehet csinálni a jobb online platformokon, sőt, bizonyos feladatoknál, tevékenységeknél akár egész jó hatásfokkal is, de remélem nem leszünk erre túl sokáig kényszerítve. Addig viszont belátjuk, hogy jobb online, mint sehogy.