Itt a tavasz, és itt a vezeklés ideje is

Nézem az ébredező természetet: rügyeznek és virágoznak a fák, sárgán pompázik az aranyeső. Az emberek ezalatt, akik állítólag a teremtés “koronái” (pun intended), befalazzák magukat az otthonukba, és lefossák a bokájukat félelmükben egy szubmikroszkopikus organizmustól (joggal, velem együtt). Belegondolok, hogy ha jön ennek a kis szemétnek a későbbiekben egy még rohadékabb apró haverja, és esetleg lesöpri a földgolyó színéről a homo sapiens nevezetű faj összes egyedét, a következő tavasszal a fák az utcánkban ugyanúgy kivirágoznának, és az aranyeső is megmutatná a környezetében poroszkáló élőlényeknek szirmai vidám tavaszi színét. Bolygónk ökoszisztémája egyre erőteljesebb üzeneteket küld arra vonatkozóan, hogy az emberi lényeknek kicsit vissza kéne venni az arcukból és a provokálásból, mert ha nem értünk a szóból, meg fogják nekünk mutatni, ki a főnök.

Az elmúlt tíz évben majdnem megduplázódott a légiutas-forgalom, 2.2 milliárd utazásról 4.2 milliárd felé emelkedett. A diszkont légitársaságok üzleti modellje vélhetően jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy rengetegen kolbászolnak a világban ide-oda, mert hát utazni tényleg jó, hajózni pedig muszáj. Ez igencsak megkönnyíti, hogy két lábon járó vírustenyészetek egyik napról a másikra átszállítsák a betegségeket akár a tízezer kilométerre lévő másik kontinensre. A gazdaság is földkörüli hálót szőtt, és globális ellátási láncok alakultak ki, elsősorban üzleti megfontolásból. Megérte ugyanis alacsonyabb áron alkatrészeket beszerezni, gyártási és szolgáltatási kapacitást olcsóbb munkaerővel bíró országokba kiszervezni, illetve a globális üzletelés nyújtotta számos lehetőséget kihasználni. Igen ám, de ez azt eredményezte, hogy egy nagypályás csaló bróker lopási akciója meg tudja rogyasztani a nemzetközi tőkepiacokat. Vagy amikor az USÁ-ban (1) a hitelképesség feltételeként a lélegzetvétel képességet határozták meg, és (2) az így adott jelzálogkölcsönökhöz kapcsolódó, kevesek által értett áttételekkel kreált pénzügyi termékeket vonzó lehetőségként tálalták a nyerészkedni kívánó befektetők felé, az egész világgazdaságot válságba taszították. Pár hónappal azután pedig, hogy a betegeskedő galamb unalmában hanyagul rászart a háromezer kollégájával egy légtérben melózó kínai munkás udvarán tartott disznajának orrára, majd a hálátlan sertés utolsó vacsorája estéjén köszönetként beletüsszentett hizlalója képébe, gyakorlatilag egész Európa kővé merevedett, és tehetetlenül várja sorsának beteljesedését. Meghúzunk egy madzagot a glóbusz egyik pontján, aztán hasra esik pár száz millió a spárga túloldalán.

Rögtön érkezik az utólagos okoskodás: nem kell annyit utazni. Jól hangzik, de számos ország lakossága alapvetően abból él, hogy máshonnan odautaznak. Persze mondhatnánk, hogy leszarjuk mi a thaiföldieket, csak éppen hazánkban is nagyon sok ember keresi kenyerét az idegenforgalomból és a vendéglátásból. Az is kézenfekvőnek tűnik, hogy nem kéne a cégeknek olyan kapzsinak lenniük, és fel kéne hagyni az alapanyag- és alkatrészbeszerzés, valamint az összeszerelés távol-keleten történő megvalósításával. Jó ötletnek hangzik, de ennek is sokféle hatása lenne. Egyrészt az a temérdek ember elvesztené a megélhetését, akik jelenleg a gyártást végzik. Másrészt azért lehet számos termékhez kedvezőbb áron hozzájutni a világban, mert olcsó munkaerővel készülnek. Harmadrészt pedig azért tudnak jobb fizetést adni például Európában vagy az USÁ-ban a cégek, mert az alapanyagon, az alkatrészeken vagy az összeszerelésen lehet spórolni, és az ár így piacképes marad. Tehát mi többet kereshetünk, jobb áron vásárolhatunk, a fejlődő országok polgárainak meg van mit enniük. Élvezzük a globális ellátási lánc előnyeit, mindaddig, amíg nem köpnek a levesünkbe, és rá nem jövünk, milyen sérülékeny ez az egyensúly, miféle árat kell fizetni azért, hogy a fejlettebb országokban a háztartások többsége számára elérhető a nagy lapos tévé és az óvodás kortól alanyi jogon járó, pár évente cserélgetett okostelefon. Ez csak néhány aspektus természetesen, biztos van még bőségesen egyéb szempont, összefüggés.

Az egyik legnehezebb dolog a vezetésben az, hogy sikerüljön eltalálni, milyen esetekben van szükség faék egyszerűségű megoldásokra, és mik azok a szituációk, ahol a komplex dolgok leegyszerűsítése tévútra vinne, vagy csak a szomszéd portája elé söpörnénk vele át a szemetet. Nem kis kihívás lesz kitalálni, hogy a globális és a helyi gazdaság milyen kombinációjával lehetne a hálózatos világ előnyeiből a lehető legtöbbet fenntartani, a sebezhetőséget jelentősen csökkenteni, és végre felelősebben viseltetni a bolygónk iránt. Ha nem vesszük az üzeneteit, egyre nagyobb maflásokkal fog operálni.