Eredményes viselkedéstudományi kísérlet söröspohárral és szemeteléssel

Azt már sokszor tapasztalhattuk, hogy a viselkedéstudomány megállapításait széles körben, nagy sikerrel alkalmazzák világszerte arra, hogy olyan dolgokat vásároljunk, amire nincs szükségünk, többet vegyünk valamiből, mint amennyit eredetileg szándékoztunk, valamint arra, hogy a szavazók többsége egy adott pártra vagy jelöltre voksoljon. Annyi csak itt a probléma, hogy ezek a befolyásolási erőfeszítések leginkább a kommunikátor érdekeit szolgálják, és nem a befogadóét vagy a közösségét, országét, emberiségét.

Mindig nagy örömmel tekintek azokra a kísérletekre vagy kezdeményezésekre, amelyek hasonló tudományos megalapozottsággal a közjót szolgálják vagy az egyes embereket támogatják a jobb döntéshozatalban vagy a számukra előnyösebb életvezetésben. Elég egy-egy jól időzített SMS ahhoz, hogy az elfelejtett gyógyszerbevételek aránya számottevően csökkenjen. Át lehet alakítani a hosszú távú megtakarításokhoz kapcsolódó nyilatkozattétel vagy a szervdonorsághoz való hozzájárulás alapbeállítását, ezzel növelve mindkét területen a bevonódási rátát. Emailt lehet küldeni a szülőknek a gyerekek dolgozatírása előtt pár nappal, hogy érdemlegesen javuljanak a teszteredmények. A kívánt viselkedéssel kapcsolatos szavakat vagy képeket lehet elhelyezni a munkakörnyezetben, amelyek küszöb alatti ingerként hatást gyakorolnak az emberekre. A zenét és az együtt mozgást fel lehet használni az egymás iránti kötődés erősítésére és a segítségnyújtásra való hajlandóság növelésére. Az orvosok kézmosási gyakoriságát növelni lehet a betegek iránti felelősségükre emlékeztető, kézmosásra felszólító feliratokkal. És így tovább.

Az idén nyáron az egyik nagy fesztiválon napokon át lehetőségem nyílt egy viselkedésbefolyásoló kísérlet hatását végignézni. Először őszintén szólva meghökkentett, hogy újabb típusú lenyúlás gyanánt még a pohárért is betétdíjat kell fizetni, nem is keveset, 450 forintot, amit végül vissza sem kap az ember, de aztán hamar átláttam az elsődleges motivációt, és egyetértettem a környezetvédelmi szempontokkal. A használati logika a következő: a kemény, tartós, mosható műanyag pohár a következő italnál tisztára és telire cserélhető, ha pedig nem akarjuk szorongatni headbangelés vagy pogózás közben, egy kis érmére beváltható bármelyik pultnál. (Üdítőt továbbra is félliteres PET palackban árulták, és dobozos sört is lehetett kapni.) Felettébb kíváncsi voltam, hogy vajon a kemény pohár és a számottevő mértékű betétdíj kombinációja miként hat majd a szemetelésre. Azt persze értettem, hogy az egy sörre/fröccsre vetített pohárfogyasztást jelentősen visszaveti majd. Korábbi fesztiválokon azt tapasztaltam, hogy egy nagyobb koncert után bokáig lehetett járni a szemétben, mivel rengetegen egyszerűen a földre dobták a kiürült poharaikat. (Még jó, hogy maguk alá nem pisáltak az emberek, nehogy lemaradjanak kedvenc slágerükről.) Tucatszám érkeztek a koncert után a takarítók, hogy az átállás során összeszedjék az egy-másfél óra leforgása alatt termelődött több köbméter szemetet. No, ez a jelenség megszűnt. A visszaváltandó pohár és a vissza nem váltás tulajdonképpeni büntetésének mértéke összekombinálva már hathatósan befolyásolta a fogyasztói magatartást.

A megelőző években is próbálkoztak a szervezők a szemét összegyűjtésére való motiválással: a fesztiválozók kaptak egy zsákot, amibe gyűjthették saját maguk vagy más szemetét, és azt leadva jutalmat kaptak, emlékeim szerint nagyságrendileg a betétdíjhoz hasonló mértékűt. A viselkedési közgazdaságtan azonban számos kísérlettel igazolta már, hogy az embereket nagyjából kétszer annyira buzdítja cselekvésre adott mértékű veszteség elkerülése, mint az ugyanolyan mértékű jutalom megszerzése. A kritikus tömeg a jutalmazás esetén nem változtatott a viselkedésén, míg a jól beárazott veszteség lehetősége a többséget már eltolta a kívánt irányba. Érdekes módon egyébként eldobott sörös dobozokból és üdítős flakonokból sem volt sok. Az emberekre jellemző a környezetükben lévők által képviselt normák követése, tehát ha a többség nem megy el a kukáig, ő se fog, de ha általában nem szemetelnek a többiek, akkor ő is elbattyog. Természetesen mindig vannak kivételek, akik sosem hajítanák a földre a szemetet, és olyanok is, akiket semmiféle fondorlat nem tudja rávenni a kulturált viselkedésre.

Remélem egyre többször fogunk találkozni olyan példákkal, ahol nem az egyéni érdekeket szolgáló manipuláció nyilvánul meg, hanem a szűkebb vagy a tágabb közösség életét és boldogulását segíti a rendelkezésünkre álló pszichológiai tudás és kutatási tapasztalat.