Nem számít, kinek van igaza!

Az együttműködés és a csapatmunka talán leggyorsabban és legbiztosabban ölő mérge annak feszegetése, hogy “kinek van igaza”. Amikor az igazunkat bizonygatjuk padlógázzal, a beszélgetés az egók harcává válik, két süket ember nyomja ész nélkül az ajtót. A fókusz egyúttal lekerül a problémamegoldásról vagy a közös célról. Minél többet sulykoltuk az igazunkat, annál merevebben ragaszkodunk hozzá, mivel már rengeteg energiát fektettünk a védelmébe. Arcvesztés lenne visszakozni. Így aztán vagy patthelyzetek alakulnak ki, vagy az erőszakosabb lenyomja a másik torkán a vélt vagy valós igazát, partnere pedig várhatóan full egyet nem értésben fogja elszabotálni a dolgot, biztos lévén saját igazában.

Miből is táplálkozik a véleményünk az adott kérdésben? Azokból az információkból, amik eddig rendelkezésünkre álltak, olyan tapasztalatokból, amiket magunk szereztünk, valamint abból a nézőpontból vizsgálva a dolgot, ahol épp tartózkodunk. Nem nehéz azonban belátni, hogy léteznek számunkra új és ismeretlen információk a témában, kollégáinknak lehettek eltérő tapasztalatai, és bizony tök másképp néz ki bármi három centiről mint két kilométerről, alulról vagy felülről, mikroszkóppal vagy anélkül. Arról nem is beszélve, hogy az adott kérdéshez való érzelmi viszonyulásunk is óriási mértékben tudja befolyásolni a véleményünk vagy az álláspontunk tartalmát, intenzitását, sőt akár irracionalitásának mértékét.

Nagy dolog, amikor ezt képesek vagyunk felismerni. Amikor nem vitatkozunk, hanem új információkat, meglátásokat, perspektívákat, sőt akár érzéseket vagy megérzéseket dobunk be a beszélgetésbe. Végighallgatjuk egymást, és ahelyett, hogy ellentmondanánk és cáfolnánk, újabb részletekkel gazdagítjuk az összképet. Aztán megpróbáljuk a közös masszából levonni a konklúziót, felismerni benne a mintázatot, illetve ráérezni, hogy merre billen a mérleg a különböző tényezők relatív fontossága alapján. Nem felejtjük el emlékeztetni magunkat az alapértékeinkre és a legfontosabb céljainkra, ha szükséges.

Mi rendszeresen folytatunk ilyen beszélgetéseket a kollégákkal, és gyakorlatilag mindig jobb eredmény születik, mint amilyen elképzeléssel az egyének maguk belementek a probléma megvitatásába. Nyílván mi sem az első napon jutottunk erre a szintre. Például amikor Dobay kollégával a Act2Manage app tartalmait írtuk, volt alkalmunk gyakorolni a vitatkozást, akár egy-egy mondaton vagy szón is, de fokozatosan megtanultuk, hogy érdemes meghallgatni és figyelembe venni az eltérő tapasztalatainkból és olvasottságunkból fakadó különbözőségeket, mert a végén jobb lesz tőle a végeredmény. Aztán úgy megszoktuk, hogy már elő se jönnek a beszélgetésünkben a merev álláspontok. Kíváncsiak vagyunk egymás meglátásaira, érzéseire, intuíciójára, továbbá másfajta erősségeiből és gondolkodásmódjából táplálkozó hozzáadott értékére a társalgásban.

Ennek így több értelme van, nincs igazam? :-)