Hogyan fér meg egymással a growth mindset és az erősségfilozófia?

A 21. század első évtizedeinek két valóban újszerű és korszakalkotó pszichológiai elképzelése a Stanford Egyetemen kutató és oktató Carol Dweck által leírt fejlődési vs. rögzült szemléletmód kérdése, valamint a Gallup Intézethez, személyesen pedig Marcus Buckingham és Tom Rath nevéhez kapcsolódó erősségfilozófia. A két elmélet vezérgondolata, legalábbis első látásra egymásnak ellentmondónak tűnhet, de ha alaposabban belegondolunk, jól összebékíthetőek.

Dweck néhány éve magyarul is megjelent könyvében ezt írja: “A fejlődési szemlélet alapja az a meggyőződés, hogy az ember alapvető tulajdonságai kellő erőfeszítéssel egytől egyig fejleszthetők. Annak ellenére, hogy az emberek nagyon sok tekintetben különböznek egymástól – adottságaik, érdeklődési körük, temperamentumuk szerint – igyekezet és gyakorlás révén mindannyian képesek vagyunk fejlődni.” Nagyjából ezt fújom én is akkor, amikor megkérdez valaki, hogy szerintem tud-e jobb vezetővé válni. A válaszban azt a meggyőződésemet képviselem, hogy mindenkiből válhat a jelenleginél jobb vezető, amennyiben szándékában áll, és valóban tesz is érte. Ezzel a gondolkodással pont szembe megy a rögzül szemléletmód, miszerint ha nem születtél vezetőnek, vagy hülye vagy a matekhoz, akkor nyugodtan leírhatod magad. De ha mindenki ajnároz, hogy mekkora tehetség vagy valamiben, nem kell fejleszteni magad, lazán hátradőlhetsz.

Az erősségfilozófia elsősorban abba az általánosan elterjedt hiedelembe vágja bele a csákányát, hogy azt kell fejlesztenünk, ami szarul megy nekünk. Vehemensen ellenzi továbbá, hogy a gyengeségeket eufemisztikusan “fejlesztendő területnek” nevezzük az oktatás és a munka világában, sőt, kifejezetten amellett érvel, hogy ha valaminek a fejlesztésére igazán érdemes erőfeszítést tenni, azok az erősségeink. Mivel kutyából nem lesz szalonna, a gyengeségeket nem nagyon éri meg reszelgetni, legfeljebb a minimálisan szükséges szintre felhozni, vagy elkerülő megoldásokat találni rájuk. Erősségeknek azokat a területeket tartják, amelyekben nem csak hogy rendre magas szinten tudunk teljesíteni, hanem amiket egyúttal örömmel is végzünk, feltöltenek bennünket, és gyorsan fejlődünk bennük.

Akkor most hol van az igazság? Mindenben fejlődhetünk? De mégse a gyengeségek hanem az erősségek fejlesztésére koncentráljunk? Mindkét kérdésre igen a válasz. Valóban, a legszerényebb numerikus vagy logikai képességgel bíró gyermek is sokat tud fejlődni a matematikában, ha nem osztályozzuk le kettesre és nem mondunk le róla a továbbiakban, nagyokat sóhajtva és legyintve. Közel negyvenévesen is megtanulhattam rajzolni, és negyvenhárom éves koromban is elsajátíthattam száz darab népdalt a furulyán, úgy, hogy előtte sosem volt a kezemben fúvós hangszer. Arra is láthattunk már példát, hogy valaki 70 éves születésnapja után (vagy akár már azelőtt) leírta magát, majd leépült fizikailag és szellemileg egyaránt, de olyan hölgyről is olvashattunk, aki pont ebben az életkorban kezdett el hegyet mászni.

Azt viszont ugyancsak érdemes belátni, hogy akármi nem lehet belőlünk. Amihez nem rendelkezünk megfelelő adottságokkal, abban nemigen nyerünk világversenyt, de még csak profivá se fogunk benne válni. Műkedvelőként, hobbiból persze űzhetjük az adott tevékenységet. Amiben viszont szárnyalunk és nagyszerűen érezzük magunkat, abban minden esélyünk megvan rá, hogy magas szintre jussunk, ha kellő energiát fektetünk az adott tevékenységgel kapcsolatos tanulásba és a gyakorlásba. Minden ellenkező hiedelem ellenére a tehetséges embereknek is nagyon sokat kell ahhoz gyakorolniuk, hogy professzionális szintre emelkedjenek, még országos szinten is, nem még a nemzetközi mezőnyben.

A két elképzelés tehát inkább kiegészíti mint cáfolja egymást. Gyakorlatilag mindenben képesek vagyunk egyre jobbá válni, ha rászánjuk az időt és energiát. Mindenki egyre izmosabb lesz, ha rendszeresen jár edzésre. Más kérdés, hogy az alkata predesztinálja arra, hogy mennyi befektetéssel milyen eredményt tud kihozni magából. Az egyik emberből relatíve hamar lesz szekrény méretű izomkolosszus, míg a másik évtizedek alatt is csak egyre szálkásabb lesz. Ha a gyengeségeinket próbáljuk javítgatni, abból sosem lesz kiemelkedő teljesítmény. Amennyiben azonban olyan területekre fókuszálunk, amelyekben eleve jók az adottságaink és élvezzük is, minden esélyünk megvan arra, hogy komoly eredményeket tudjunk bennük elérni.