Megjelent a korlátlan szabi a toborzási versenyben

Az utóbbi néhány évben egyre többet lehet arról olvasni, hogy újabb és újabb cégek (mint például az ismertebbek közül a Netflix vagy a Virgin) vezetik be a korlátlan szabi intézményét. Sokféle gyakorlati tapasztalatot sikerült már a témában felhalmozni azoknak a vállalatoknak, akik ezt elindították. Nem jellemző, hogy visszaélnének a kollégák a lehetőséggel és nem dönti romba az üzletet sem. A kiemelkedően teljesítők bátrabban vesznek ki az átlagosnál több szabadnapot, de vannak olyanok is, akik még annyi napra se mennek el, amennyi a törvény szerint járna nekik.

Valóban érdekes kérdés, hogy a szellemi dolgozók körében mennyi létjogosultsága van a klasszikus negyvenórás, ötnapos munkahétnek, és az évi 4-6 hét szabadságnak. Ha valaki jellemzően 9-10 órát dolgozik naponta, vagy munkaidő után telefonálgat és e-mailekre válaszol, késő este vagy hétvégén is töri a fejét egy-egy megoldandó problémán, kommunikál egy más időzónában élő kollégával, vagy vacsorázni viszi az idelátogató külföldi munkatársát, azt senki nem tartja nyilván extra munkaidőként. Akkor miért kellene a félnapos vagy egynapos szabadságokat nyomon követni, amikor jön a kéményseprő vagy otthon kell tartani a gyereket egy napra hasfájás miatt? Ha teljesülnek a célok és össze tudják a kollégák egyeztetni az utazásaikat, akkor miért ne lehetne évente többször is egy-két hétre elmenni feltöltődni? Vajon azok a kiemelkedő képességű munkatársak, akik ugyanazt a feladatot fele annyi idő alatt elvégzik, mint az átlagosak, vagy háromszoros teljesítményt adnak le adott időszakban, miért csak annyit lehetnek távol, mint a kevésbé hatékonyak és eredményesek?

Természetesen könnyen rá lehet vágni, hogy a korlátlan szabi megvalósíthatatlan, káoszt és károkat okoz. Annyi csak a bibi, hogy egy csomó cég már ma is így dolgozik, ahol a tevékenység jellege ezt megengedi, és ahol a bizalmi szint magas. Ha valaki képes teljesíteni a célokat és hozni az eredményeket, a csapattársaival és a külső/belső ügyfelekkel is jól össze tudja egyeztetni a munkáját, akkor tök mindegy, mennyit tartózkodik szabadságon, vagy dolgozik otthonról, kávézóból, tópartról, barlangból. Amennyiben ez nem megy neki, akkor lényegtelen, hány napot és hány órát ücsörög az irodában.

Mivel a fiatalabb munkavállalók nem kívánják feláldozni magukat a munka oltárán, és szinte minden területen keresleti piac van, egyre több cég fogja ezt a kártyát is előhúzni a jó képességű munkatársak elcsábítására és megtartására irányuló versenyben. Természetesen ez a “juttatási” gyakorlat is tartogat kihívásokat, és az előnyök mellett minden bizonnyal vannak hátrányai is. Akinek tetszik az ötlet, könnyen utánaolvashat az interneten a konkrét vállalati tapasztalatoknak.