Még mindig hemzsegnek a kiskirályok a szervezetekben

Áldom a jó dolgomat, hogy a munkanapjaim túlnyomó többségét haladó gondolkodású, fejlődni akaró szervezetekben tölthetem. Természetesen sehol sem fenékig tejfel az élet, de ahol megvan a valós szándék a tanulásra és a vezetési kultúra tudatos alakítására, ott egészen más tapasztalatokat szereznek a kollégák arról, hogy mi normális és mi nem az a munka világában.

Néha van alkalmam másféle kultúrájú vállalatoknál dolgozó vezetőkkel is beszélgetni, időnként elég nagy mennyiségben. Döbbenettel látom, hogy igen erős, csodált márkanevek mögött álló nemzetközi vállalatok helyi leányainál a 21. század második évtizedének vége felé is gyakorlatilag középkori gondolkodás és viszonyok uralkodnak, kiskirályokkal, hűbéresekkel, utasításokkal, sakkjátszmákkal, silók közötti erőfitogtatással, az aktív és a passzív agresszió napi szintű megjelenésével, totális hierarchikus szemlélettel, a félelem és a behódolás kultúrájával. Ahol a kollégák nagyokat nyelnek, évekig elviselnek méltatlan viszonyokat, napról napra vesztik motivációjukat, de mégis maradnak, mert jó nevű cégnél dolgoznak, létbiztonságot ad a jövedelmük, és talán egyszer majd ők is oda kerülnek, ahol nem velük törlik fel a padlót, hanem náluk lesz a felmosó rúd.

Egyelőre azt látom, hogy ezekben a szervezetekben akkora a lendkerék hatás, különösen amikor az üzleti környezetet a konjunktúra jellemzi, hogy simán el tudnak pöcörögni jó darabig az ilyen működésmóddal is. Persze húznak el mellettük a korszerűbben gondolkodó versenytársak, de a gazdasági erejük brutális. Láttunk már persze példát arra, hogy nagy cégek beborultak, leginkább felelőtlen és elbizakodott top menedzsmentjüknek köszönhetően, de ezek csak a jéghegy csúcsa. Évtizedekig is eltarthat a csendes döglődés, és az ott dolgozó munkatársak és vezetők kivéreztetése. Attól tartok, hogy a kiskirályok kipusztulásáig nem sok esély van a változásra, és még akkor sem lesz könnyű, mert “átörökítik a génjeiket”. Aki egész életében ezt a vezetői mintát látta, hiába tartozik a fiatalabb generációhoz, hajlamos lesz a működést követni. Legalábbis azok, akik nem kifejezetten elrettentő példaként tekintettek saját vezetőikre, hanem azt gondolták, hogy ez a megszokott, tehát normális.

Mint számos más területen, a vezetési kultúrák tekintetében is egy masszív kettészakadásnak vagyunk tanúi. Míg az egyik oldalon felhatalmazással, zöld vagy akár teal szervezetek építésével, holacracy bevezetésével kísérleteznek, szenvedélyesen eszmét cserélve a vezetéssel kapcsolatos alapelvekről és gyakorlati tapasztalatokról, addig a másik oldalon továbbra is full sötétség, seggvédés, félelem, kőbaltával történő mammutkergetés, és nulla tanulás vagy párbeszéd a vezetés témakörében.

Ez a post nem sikerült valami optimistára, de ez van. Rengetegszer mondták már nekem, hogy mindig lesz munkám/feladatom. Én is azt érzem, hogy a végtelen sivatagban létesítünk oázisokat, aminek bőven van értelme, de felfoghatatlan méretű a megmunkálandó terület.