A robotok jobban robotolnak, mint a biorobotok

Érdekes kérdés ez az automatizálás, természetesen ehhez is mindenki ért, mint a focihoz meg a marketinghez. De legalábbis véleménye van róla. Valószínűleg még a legvehemensebb ellenzők se bánják, hogy már nem kell kézzel tologatniuk a bányában a csilléket napi tizenhat órás munkaidőben, és a kőfejtés sem kézi erővel történik. Azzal szemben sem ágálnak valószínűleg, hogy relatíve olcsón hozzájuthatnak mondjuk egy mosógéphez, és annak az az oka, hogy az alkatrészeket, példának okáért az ajtózsanérként funkcionáló cinkötvözet bizbaszt nem egyenként kell kézműveskednie egy szakinak, hanem ezerszámra fossa ki magából egy nyomásos öntőgép. A többi alkatrésznél hasonló a helyzet, legyen szó lézervágásról, lemezhajlításról vagy fröccsöntésről. Természetesen annak idején pont olyan húsba vágó volt a kisipari esztergályos szakiknak a CNC gépek megjelenése a gyárakban, mint amennyire manapság a pénztárosoknak az önkiszolgáló kassza, vagy a raktárosoknak az Amazon-féle robotizált disztribúciós központ.

Az automatizálás lelkes támogatói gyakran nyilatkoznak úgy, hogy a felszabaduló munkaerő más területeken jól hasznosítható. Attól tartok azonban, hogy nem lesz túl nagy átfedés a high-tech gyárban hat darab csavart naphosszat betekerő, vagy egyféle forrasztást műszakonként ezer terméken elvégző operátor, és az őt leváltó, sokszoros kapacitású automata gép programozója vagy karbantartója között. Azok az emberek, akik egyszerű, repetitív tevékenységet végeznek, nagyrészt nem lesznek alkalmasak rá, hacsak nem fejlesztik őket tudatosan és folyamatosan.

Kérdés, hogy ők mit fognak csinálni. Mert elég tisztán látszik, hogy a robot jobban robotol, mint az ember. Hatékonyaban, gyorsabban, pontosabban, állandó minőséggel, és néhány éves megtérülési idő után is olcsóbban termel, mint humanoid alternatívája. Az alapjövedelmet emlegetik, miszerint mindenki kap az államtól valamennyi pénzt, amiből megélhet, de attól tartok, hogy az emberek megbolondulnak, közösségek pedig szétesnek értelmes munkatevékenység nélkül.

Nemrég olvastam egy meglehetősen mélyre ásó cikket a FastCompany honlapján, melyben arról írnak, hogy a Toyota pont szembemegy a globális autóipari trendekkel. Mindenki más egyre növekvő mértékben automatizál, hogy a munkaerőköltségeket csökkenthesse. Az egyik dél-koreai gyártó említett üzemében már 50-50%-ban vannak robotok és emberek. A Toyota viszont, akiktől az egész Lean mozgalom elindult, úgy tartja, hogy a robot az ismétlődő tevékenységekre jobb, mint az ember, de arra nem alkalmas, hogy a folyamatokat egyre hatékonyabbá tegye. Ezért nem felülről irányítva automatizálnak, hanem a gyártásból érkező hatékonyságjavító javaslatokat valósítják meg robotokkal, ha az kívánatos. A cél pedig nem a munkaerőköltség csökkentése, hanem a gyártási hatékonyságjavítás, például a ciklusidők lejjebb szorítása. Az emberek pedig több időt tudnak szánni az ellenőrzésre, vagy más területeken folytathatják folyamatfejlesztő tevékenységüket. A cikkben szereplő gyár egyébként nem Japánban, hanem az USÁ-ban található.

Ebből is látszik, hogy magától nem csoportosul át az automatizálás miatt munkáját elvesztő munkaerő valamilyen nagyobb hozzáadott értéket teremtő tevékenységre, hanem a környezetnek is segítenie kell ebben. A környezetbe beleértem a vállalatot, a gazdaságot és az oktatást. És természetesen az egyén is felelős azért, hogy ne rekedjen meg évtizedekig ugyanazon a tudás- és képességszinten.

Érdekes továbbá az is, hogy a jelenlegi hazai munkaerő-piaci környezet nem segít a vészharang kongatásában, mert gyakorlatilag mindenféle munkaerőből hiány van, ráadásul mára már számos olyan földrajzi területen is, ahol sose volt ilyen gond a rendszerváltás óta. Tehát ma nem érzi senki a saját bőrén Magyarországon, aki tud és hajlandó például termelési környezetben dolgozni, hogy elvennék előlük a robotok vagy az automata gépek a munkát. A szomszéd gyárban tárt karokkal várják őket. 

A megfelelő munkaerő hiánya viszont épp az automatizálás bővítése irányába hat. Mint ahogy az újra emelkedésben lévő világgazdaságban megjelenő, befektetésre váró tőke is, nem beszélve arról, hogy a vállalatok tulajdonosai továbbra is érvényesíteni fogják a hatékonysági és eredményességi szempontokat a döntéseikben. Szerencsére vannak jó példák arra, hogy az automatizálás és a munkaerőköltség csökkentése között nem feltétlenül kell egyenlőségjelet tenni. Ez kétségkívül lényegesen több átgondoltságot, valóban emberközpontú vállalati kultúrát, illetve kölcsönös és hosszú távú elköteleződés építését igényli a dolgozókkal.

Ide a végére még bedobnám, hogy senki se dőljön hátra, mert nem csak azokat fogja érinteni az automatizálás, akik egyszerű, betanított munkát végeznek. Az orvosi diagnosztika vagy az ügyvédbojtári munka területére már bőven betört a dolog, erről már korábban írtam. És igen, mindannyiunk érdeke, hogy a 7.5 milliárd ember minél nagyobb részéhez juthasson el gyorsan, olcsón és egyszerűen az egészségügyi problémák pontos diagnosztizálása, ember helyett eszköz által, olyan esetekben, ahol ez indokolt. Pedig tiltakozhatnának a dokik, hogy elveszik a munkájukat. Mint ahogy a karmesterek is, tekintve az alábbi videót. A filmben szereplő robotnak pár nap alatt sikerült megtanulnia az adott darab vezénylését, így a zenekar azzal tud gyakorolni. A híres karmester repkedhet New York és Milánó között koncertről koncertre, a fejetlen kisöcsi pedig ezalatt próbálhat fáradhatatlanul a zenekarral:

Dobay Robinak köszi a videó linket!