Tanulj a forgatókönyvírásról, vagy akármiről!

Kép: sudbury.com

Csendesebb időszakokban rendre ráveszem magam, hogy valami olyan témáról vagy tevékenységről tanuljak, aminek végképp semmi köze a szakmámhoz, de önt egy kis olajat a kreativitásom tüzére. Így kerültem rajz- és festéstanfolyamra, ezért tanulok furulyázni épp, és ebből az okból olvastam el egy könyvet az ünnepek alatt arról, hogy miként írjunk közönségfilmet. Természetesen végképp nem áll szándékomban semmiféle filmet írni, és amúgy sem vagyok nagy moziőrült. Néhány jó film persze nekem is tetszik, de a kínálat elenyésző százalékáról mondható ez el.

Meglepődve olvastam, hogy a hollywood-i sikerfilmek jelentős részét elég hasonló legókockákból építik össze, és a létrehozás eljárása sem túl különböző. Persze a végtermék ettől még lehet nagyon más, hiszen a történetvezetés és a karakterek igen sokféle kombinációra adnak lehetőséget.

Vegyük elsőként a forgatókönyv elkészítését, amit állítólag nem írnak, hanem fejlesztenek. A sztorit először egyetlen oldalban foglalják össze, aztán azt bővítik egy néhány oldalas vázzá, majd pedig egy bőségesebb tervezetté. A dialógusok csak ezután kerülnek bele. Rögtön eszembe ötlött, milyen sok komplex termékfejlesztési tevékenységre érdemes ezt a metódust alkalmazni.

A tartalmi kérdésekkel kapcsolatban is vannak bőven követendő gyakorlatok, amelyek nagyobb valószínűséggel eredményeznek jól sikerült és a nézőket végig lekötő alkotásokat, például:

• A filmeknek vannak bevált szerkezettípusaik (pl.: 8 szekvenciára épül).
• Igen jellemző, hogy más kontextusban (a jelenkorban, vagy akár egy másik galaxisban) újramondanak már jól ismert történeteket: mítoszokat, tündérmeséket.
• Léteznek technikák, amelyekkel hamar ki lehet alakítani a néző érzelmi kötődését a szereplőkhöz.
• Arra törekszenek, hogy olyan történéseket élhessen át a néző, amiket nem feltétlenül szeretne megtapasztalni a saját bőrén.
• Tipikus, hullámvasút-szerű, folyamatosan kulminálódó konfliktusokkal tarkított íve van a történetnek.
• Nagyon kellenek a konfliktusok, 10-15 percenként, különben uncsi lesz.
• Vagy a sztorinak kell fordulatosnak lennie, vagy a karaktereknek kell változniuk belülről.
• A csúcsponton jellemzően 180 fokos fordulatot vesz a történet.
• A szereplők többnyire archetípusok (főszereplő, a rossz, őrző, támogató, a gonosz jobbkeze, érzelem, értelem).
• Amit csak lehet, azt inkább megmutatják, semmint dialógusban hangzik el.
• Van valamiféle megoldás a végén.

A fentiekről pedig az jutott az eszembe, hogy a főzésnél is léteznek olyan alapelvek, eljárások, bevált gyakorlatok, amiket a legkiválóbb séfek is alkalmaznak, de ettől még meg tudnak újítani klasszikus ételeket, és teljesen új kombinációkat is képesek létrehozni. A végeredmény viszont mindkét esetben lehet igen finom. Gondolom senki nem fog meglepődni, hogy mindezekben meglátom a tanulságot az emberek vezetésével kapcsolatban is.