Nem az a kérdés, mire vágysz, hanem hogy miért vagy hajlandó szívni

Közeledik az év vége, a számvetés és a jövő év tervezésének ideje. Már aki szokott ezzel foglalkozni, ilyentájt gondolja át, hogy mire szeretne fókuszálni a következő esztendőben. Olvastam egy figyelemreméltó cikket Mark Mansontól a Quartz-on, melyben nem igazán ír nagy újdonságot, de az a helyzet, hogy a téma továbbra is aktuális.

Különösen amióta a média folyamatosan ott van a szánkban valamilyen formában, az emberek jelentős része vágyik arra, hogy olyan legyen, mint az a néhány ezrelék vagy tízezrelék, aki megjelenik az újságokban, a tévében vagy az interneten. Vágynak arra, hogy bajnokok legyenek, szép legyen a testalkatuk, magas pozícióba kerüljenek, sok pénzt keressenek vagy ismertséget szerezzenek.

Arról már kevesebb szó esik, hogy ha szeretnél magas beosztásba kerülni egy multinál, ami már elég kellemes javadalmazási és egyéb juttatási szintet jelent, akkor bizony be kell fektetned legalább 10, de akár 15 évet napi 10-12 óra munkával, temérdek stresszel, hozni a számokat, alkalmazkodni, sőt jó pofát vágni egy csomó hülyeséghez és vetésforgóban érkező külföldi ejtőernyőshöz, akik, tisztelet a kivételnek, újra és újra feltalálják a spanyol viaszt. Aztán ha valaki bírta ezt a gyűrődést, akkor lehet belőle rutinos és ravasz öreg róka, aki már negyvenvalahány éves korában el tud lavírozni, vagy akár komolyan teljesíteni anélkül is, hogy beleszakadna vagy beleőrülne.

Vagy ha az a célod, hogy világbajnokságon indulhass egy sportágban, akkor jó eséllyel úgy nyomatod végig az általános- és középiskolát, hogy naponta több edzésed van, ötkor, vagy még hamarabb kelsz, hétvégén további edzések és versenyek, ha van kedved hozzá, ha nincs, közben jársz azért suliba is, dög fáradtan küzdesz este a házi feladatokkal, aztán bazi gyorsan itt a reggel, már megint öt óra, és mehetsz edzeni. Aki valóban tehetséges is, az mondjuk minimum tíz év után tényleg eljut felnőtt nemzetközi szintre.

De ha nincsenek ilyen ambícióid, csak szeretnél olyan testalkatot, kokszolás nélkül, mint amilyeneket rendszeresen látsz a médiában, néhány év alatt, heti öt edzéssel kigyúrhatod magad, de főleg párolt rizst fogsz zabálni évekig a cél érdekében, natúr csirkemellel.

Ahogy hallom, a fiatalok körében manapság egyre népszerűbb a vállalkozhatnék, divatos ötlet a start-up. Legalábbis a vágyak szintjén. Ebben az esetben ugyanazt a legalább tíz évet úgy kell belenyomatni a vállalkozás építésébe, hogy az első pár évben garantáltan túró a személyes jövedelem, és az ég világon semmi nem garantálja, hogy a befektetett évtized valaha is megtérül. Közben pedig rengeteg olyan feladatot is kell végezned, ami nem része az alaptevékenységnek, és a hátad közepére kívánod. Az induló vállalkozások nagy arányban szűnnek meg pár év után, van egy szűkebb réteg, ami végül tisztességes megélhetést biztosít, és igen-igen ritka az átütő, nemzetközi szinten is értékelhető siker. Az Animal Cannibals szavaival élve “a siker kapujánál a tehetség számít, no meg a kitartás és a szerencse”, melynek hármasa vállalkozásoknál különösen lényeges, hogy meglegyen.

Manson szerint nem az a kérdés, hogy mire vágysz, hanem azt, hogy miért vagy hajlandó megszenvedni. Talán szebben fogalmaz ettől Böjte Csaba, amikor azt mondja: “…ha vállalod a célt, akarnod kell az utat is!”