Tehetséges vezetők az aranybilincs fogságában

Bár már sok éve nem foglalkozom a karrier témával üzletszerűleg, néha-néha baráti alapon elbeszélgetek egy-egy cimborával, ha igényt tart rá. Így történt, hogy a közelmúltban is társalogtam egy cég második szintű vezetőjével, aki több száz ember munkájáért felel, a top menedzsment tagja. Megfigyelésem szerint a tehetséges és szorgalmas emberek 35-45 éves korukra magas beosztásba jutnak a multicégek világában, majd pedig rendre szembesülnek két jelenséggel:

1. Egyre kevésbé tudnak azonosulni a baromságokkal, amihez jó képet kéne vágniuk, sőt, akár a zászlóvivő szerep vár rájuk. Egyébként ezt meg is értik, csak már úgy érzik, hogy öregek bohócnak. Például jön egy új nagyfőnök, aki szétnézés nélkül kijelenti, hogy átszervezésre van szükség. Amit beszerveztünk, kiszervezzük. Amit kiszerveztünk, beszervezzük. Silókból csináljunk multidiszciplináris csapatokat. Vagy fordítva, ha már azok vannak.

2. Felteszik magunknak a kérdést, hogy tényleg erről szól az élet? Hogy mítingeken ülünk, okoskodunk, prezentálunk? Daráljuk a székletet? Ahol például nem zajlik konkrét termék előállítása, hanem szellemi “termékeket” hoznak létre, a vezetők többnyie azt hiányolják, hogy végre jó lenne valami megfoghatót is csinálni. Milyen jó volna egy kávézó/étterem vagy egy olajbogyó ültetvény! Persze abba nem gondolnak bele, hogy a vendéglátás és a mezőgazdaság egy-egy szakma, amihez ugyanúgy érteni kéne, bármilyen romantikusan is hangzanak ezek. A hajnalban kelésről és a(z időjárási) körülményeknek való kiszolgáltatottságról nem is beszélve.

Szarban vannak. A többségüknek fogalmuk sincs, merre van az előre, elérte őket az életközepi krízis. Motivációjuk mélyre zuhant, persze tartják magukat, mert egyébként erősek, rutinosak, harcedzettek. De belül rettentő pocsékul érzik magukat. És ott van a kezükön az aranybilincs. Jó a fizetésük, utalják is minden hónapban, szép a céges autójuk, sokan irigylik a státuszukat. Persze elmehetnek egy másik céghez, ha az aktuálisból már elegük van, de pontosan tudják, hogy ott is kb. ugyanez várja őket: bármikor jöhet egy vezetőváltás, új szelek, az alkalmazkodás kényszere.

Általában felteszem a kérdést: mit akarsz kezdeni az életed második 40-45 évével? Vagy csak egy új állást akarsz? Az könnyű. Ha szerencséd van, gyorsan találsz, ha nincs, akkor eltarthat egy évig. De meglesz. Ha viszont az első kérdésre akarsz válaszolni, akkor azt kell kitalálni mindenek előtt. Miben vagy igazán erős? Mi a szenvedélyed? Mit csinálsz anélkül is, hogy fizetnének érte?

Sajnos azzal is szembesíteni kell az embereket ilyenkor, hogy ritkán szokott egy lépésben sikerülni a karrierváltás. Ha kitalálta, mit akar, évekbe telik, míg felépíti. Ahhoz pedig vagy pénzügyi tartalékokat kell képezni, vagy maradni állásban, és helytállni tisztességgel két területen egyszerre. A jót nem adják ingyen.