Néhány hete beszélgettem egy ismerősömmel arról, hogy változtatni akar az életén. A társalgás végére arra jutott, hogy lesz egy rövid távú terve, amivel kimozdítja magát a holtpontról, amitől szabadulni akar, még akkor is, ha ez a tevékenység nem túl vonzó. A hosszabb távú megoldás kitalálása felé pedig megteszi az első lépést. Én nem nagyon értettem egyet a rövid távú változtatással, de tiszteletben tartottam a szándékát, hogy azonnali cselekvést diktálnak az érzései.
Pár héttel később levélben számolt be az előrehaladásról, miszerint másképp alakult a dolog, mint akkor tervezte. A rövid távú megoldás felé tett első lépései annyira lelombozták, hogy bebizonyosodott: még átmenetileg sincs erre szüksége. Nekivágott azonban a hosszú távú megoldásnak, el is kötelezte magát egy képzés irányába. Az átmeneti időszakra pedig talált magának olyan tevékenységet, ami kimozdítja a mindennapi rutinból és képes feltölteni az energiáit.
Az analízis-paralízis helyett tehát sokkal gyorsabb és eredményesebb választás, ha egy huszárvágással elindulunk az egyik irányba. Amennyiben kedvet és lendületet kapunk, igazolódik a döntésünk. Ha az ellenkezője bizonyosodik be, akkor pedig egyértelmű, hogy a hátra arc a legmegfelelőbb lépés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.