2015. szeptember 10., csütörtök

Fogalmazások, melyek megváltoztathatják az életed

Jordan Peterson, a Torontói Egyetem pszichológia professzora szerint az írás sokkal nagyobb hatású tevékenység, mint amilyennek az emberek gondolják. Peterson az alapképzésben résztvevő egyetemi hallgatók számára fejlesztett egy Maps of Meaning című kurzust, ahol a kifejező írást és a célkitűzést kombinálják. A hallgatóknak fogalmazásokat kell készíteniük a múltjuk fontosabb eseményeiről, a legfontosabb motivátoraikról, valamint jövőbeli terveikről, beleértve konkrét céljaikat és a várhatóan felmerülő problémák megoldásával kapcsolatos stratégiáikat. A kurzus résztvevői körében a felmérések alacsonyabb bukási arányokat és jobb tanulmányi eredményeket találtak, az egyébként jellemző etnikai eltérések pedig nagyjából kiegyenlítődtek. Többen egyenesen arról számoltak be, hogy megváltozott az életük a fogalmazási feladatoknak köszönhetően. A holland Rotterdam School of Management 2011 óta minden elsősnek kötelezővé tette a kurzus rövidített változatát, és két középiskolában is elkezdtek vele kísérletezni, folyamatosan nyomon követve a diákok pszichológiai jóllétét, hiányzási adatait és a feladatok halogatására való hajlamát.


A témában érdekelt szakemberek szerint a belső motivátorok leírása és a mindennapi erőfeszítések összekötése a hosszabb távú célokkal segíthet a diákoknak abban, hogy megerősítse identitásukat, különösen azokét, akik kevésbé voltak jó tanulók korábban, vagy akik előtt nincsenek példaképek. Részletesebben itt lehet olvasni a témáról.


Szerintem nem csak a fiataloknak tesz jót, ha leülnek és leírják életük eddigi fő állomásait, legfontosabb eredményeiket, hajtóerőiket, valamint az elképzelt jövőképüket és az oda vezető út következő néhány lépését. Persze az sok esetben természetes, hogy fogalmunk sincs, miként fogjuk elérni a céljainkat, de legalább a következő lépést érdemes meghatározni és le is írni. Ennek az aktusnak egy formája egyébként az Évrendező munkafüzet is, amit minden év végén/elején reklámozni szoktam az utóbbi időben. De egy üres papírlap is megteszi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.